Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
Az üdvösség ajtaja »En vagyok az ajtó. Ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, és bejár és kijár majd és legelőt talál« (Jn 10,9). Az Úr Jézus némely kijelentésének csodálatos sajátossága, hogy nagyon egyszerűen hangzik, és ennek ellenére mély értelmű. Ilyen például ez a képletes szó: »Én vagyok az ajtó!« Olyan egyszerű, hogy a gyermek is megérti, de a jelentősége az érett elmét is gondolkodóba ejti. Elemezzük egy kissé az értelmét. Az ajtóról egy falra kell következtetni; ahol nincsen fal vagy ehhez hasonló akadály, nem kell ajtó. Az ajtó rendeltetése tehát valamilyen akadályon való átsegítés, vagyis átjutás. És mi a fal rendeltetése? Valaminek a körülhatárolása vagy elszigetelése. Minden fal mögött van valami, senkinek nem jutna eszébe, hogy egy üres helyen falat emeljen. De legyen egy fal akár olyan vastag, mint egy bástya vagy olyan magas, mint egy torony, ha ajtóval van ellátva, egy kis gyermek is átmehet rajta. Ezt megérteti velünk a Megváltó Jézusnak egy ajtóhoz hasonlított szerepe a megváltás művében. A bűn válaszfalat emelt Isten és az ember között. Jézus Krisztus kiengesztelő önfeláldozása rést tört ezen a falon és utat egyengetett a kegyelem trónjához. »Én vagyok az ajtó!« - jelentette ki Urunk, és aki szent érdeme folytán az üdvösség ajtaján átjut, már itt e földi életben számos lelki élményben részesül. Az első élménye az, hogy lelke az örök élet birtokába jut, és ezáltal megoldást nyer élete legfontosabb problémája. Ki rendezi a bűnös múltját? A Megváltó szent érdeme. - Hogyan közelítheti meg a szent és igazságos Istent? Oly módon, hogy Atyának szólítja, Jézus nevében. - És hogyan jut el a lélek örök otthonába? A menny és föld Ura helyet készített ott számára (Jn 14, 1-2). Egy következő lelki élmény, melyben a Jézus ajtaján áthaladó részesül, az, hogy a falon túl egy pázsitos «legelőt» talál. Isten szent Igéje ugyanis bőségesen táplálja lelkét. Ha bánat éri, megvigasztalja, ha ereje lankad, felüdíti, ha kétség gyötri, eligazítja. Még a halál árnyékának a völgyében sem retteg, mert Ura, lelke jó Pásztora ott is vele van (Zsolt 23, 4). Az üdvösség ajtaján áthaladónak egy további lelki élménye a testvéri közösség áldása. A hitetlen világ csóválja a fejét és nem tudja megérteni, hogy mire való a hívők oly gyakori összejövetele és az a sok ima, éneklés, prédikálás. Az ügybuzgóságukat fanatizmusnak mondja, a hitüket babonának nevezi, és az evangélium hirdetését bolondságnak tartja (lKor 1,18). Hogyan is tudná megérteni, hisz az »ajtón« kívül van! A vak ember képtelen a színpompa csodás szépségét megérteni, és a süket ember hóbortnak tekinti a zene élvezetét. De aki az üdvösség ajtaján átjutott és e világ hiú ábrándjainak hátat fordított, boldogan élvezi a testvéri közösség számos áldását, és örömtelten vallja az énekíróval: «Itt jó nekem, az Úr szent házában, az Ö népe között.» Krisztus Urunk az alapigénkben azokról, akik az üdvösség ajtaján átjutottak, megjegyzi: »Bejárnak és kijárnak . . .« E szóval jelzi a hivő lélek mozgási szabadságát. Sokan a megtérést szabadságvesztésnek, sőt gúzsbakötésnek tekintik. Azt mondják, hogy a hívőknek ezt meg azt nem szabad tenni, és hogy emez meg amaz meg van nekik tiltva. Ez a felfogás téves. A hivő ember ugyanis nem azért kerüli a bűnözést, mert meg van tiltva, hanem tízért, mert a megújhodott természete utálja. Pál apostol helyesen mondja: »Ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhíva« (Gál 5,13), és ez felszabadulást jelent mindattól, ami a bűn rabságát jellemzi. Hogy ez mennyire igaz, a következő eset igazolja: Egy iszákos ember megtért és felszabadult az alkohol rabsága alól. Amikor néhány hét múlva egy volt cimborájával az utcán találkozott, az illető gúnyosan megszólította: Mi van veled, hogy már nem jársz a kocsmába? Ugye, a hívők megfogtak és eltiltottak a jó itókától? - Tévedsz - felelt amaz -, Krisztus megszabadított az alkoholtól, azért nem iszom 66
