Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
Krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék - ha lehet - a választottakat is. íme, előre megmondtam nektek« (Mt 24,24-25). Ezek a szavak nagyon találóan jellemzik korunkat. Ezért a »választottak« vizsgálják meg a szellemeket, nehogy elhitessék őket. A. W. Tpzer TÖRTÉNETEK GYERMEKEKNEK Rózsika lelkiismerete »Hímezd még egy kicsit ezeket a törülközőket« - kéri édesanya Rózsikát, aki erre nagyot sóhajt. Anyja kimegy a szobából, és Rózsikának nagyszerű ötlete támad: »Ha a vörös fonalat eldugnám, nem tudnék tovább hímezni, és kimehetnék a kertbe az ugrókötéllel játszani.« Egy kézmozdulat - és a vörös fonál máris eltűnt a kézimunkakosár mélyén. Anyja visszajön. Rózsika pedig panaszosan mondja: »Édesanya, nem találom a piros fonalat.« Mindketten keresni kezdik, felfordítják a párnákat, szőnyegeket . . . de hiába. »Kimehetsz a kertbe, Rózsika« mondja végül édesanyja, aki mit sem sejt az egészből. Játék közben Rózsika néhány órára elfelejtkezik hazugságáról. Este megpróbál elaludni, de valahogy nem megy. Félig ébren fekszik, mégis szorongó álmai vannak. A félelem nőttön nő. Mi baja a gyereknek? »Ah, tudom már, az az undok hazugság! Ha be nem vallom, biztos, hogy nem tudok elaludni.« Kikel az ágyából és elindul a nappaliba, ahol a felnőttek még fenn vannak. Mikor azonban be akarja csukni a folyosó ajtaját, az becsípi a kezét, és néhány csöpp vére is kicsordul . . . »Annál jobb, most már hívhatom édesanyát, és sokkal könnyebben fog menni az egész.« Kinyitja az ajtót: »Édesanya, megsértettem magam . . .« Édesanyja kijön: »Mi történt Rózsika? O, szegény ujjacska! Mit csináltál vele? Még nem alszol?« »Anyuka, az ujjam nem nagyon fáj; de tudod, ma délelőtt eldugtam a piros fonalat, mert untam már a hímzést. És most úgy félek.« Édesanyja nem szidja meg. Tudja, hogy Rózsika lelkiismerete szólalt meg. »Jól tetted, hogy szóltál. Bekötöm az ujjadat, s aztán majd kérjük az Istent, bocsássa meg neked azt a csúnya hazugságot.« Néhány perc múlva a gyerek újra a hálószobájában van. De hogy megkönnyebbült! Szíve örömtől repes. Az alázatosság áldása Le az alázat mély völgyébe! Ott ér el a kegyelem fénye. Le mélyre! Meghajláson, szenvedésen át visz út menny felé már régen. Le a völgy mély ölére teljesen, ahol szívet gyógyító ír terem! Szállj szívesen mélyre! Ott csend honol. S a mélyben - Uraddal találkozol. Dora Rappard 60