Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám

Ezt az eredeti görög nyelvből így is fordították le a világ legtöbb nyelvére, kivéve a magyart. Ezért a magyar bibliaolvasó ember azt hihetné, hogy az ember csak testből és lélekből áll, mint ahogy azt Platon, a görög filozófus tanította. így az ember olyan lenne, mint az állat, mert annak is van teste és lelke. De mást mond a Biblia: Ami az embert az állattól elsősorban megkülönbözteti, az az Istentől való szellem. A Biblia a szellem szóval jelöli tehát az ember portestébe Istentől belélehelt isteni alkotórészt. Isten mint Szellem az ember szellemén át tud elsősorban kapcsolatba lépni velünk, és kevésbé a lélek (psziché) által, amely az ember én-jének, öntudatának (akarat, értelem, érzés) a székhelye. Mivel a magyar bibliafordításokban általában hiányzik a rossz fordítás következtében ez a megkülönböztetés, ezért állandó fogalomcserével van dolgunk. Hasonlítsuk össze Lk 23,46 (szellemem) Csel 2,27 (lelkem) igéket. Károli a szellem (pneuma) és lélek (psziché) szavakat általában lélek-nek fordítja, Zsid 12,4-ben pedig a szív szó szerepel. Az új protestáns fordításban (1975, Budapest) a lélek helyett elme, a szellem helyett lélek szót használtak. Az ilyen fogalomcseréknek messzeható teológiai következményei vannak. Ezért nagy a fordítók felelőssége. Örvendetes tényként megemlíthetjük, hogy az Újszövetség egyes helyein e két szót Budai Gergely (1967) és Békés-Dalos (Róma 1971) az eredeti szövegnek megfelelőbben fordítják. Még bátrabban és több helyen helyesen használja a »szellem« szót - különösen az Újszövetségben - a legújabb róm. katolikus bibliafordítás (Szent István Társulat, Bp. 1976).

A Szentírás eredeti szövege világosan különbséget tesz a szellem és a lélek között, ezért beszél pl. Pál apostol az lKor 2,14- ben lelki (pszichikosz) emberről, a 15. versben pedig a szellemi (pneumatikosz) emberről. A kettő egymással ellentétes. Az egyik negatív jelentésű, míg a másik pozitív (lKor 2,14-15). A lelki ember

Istentől elszakadt, Isten számára halott, ezért az Isten dolgai iránt érzéketlen; ilyen a természetes állapotban levő, az újjá nem született ember. A szellemi ember (keresztyén) pedig az Isten Szellemétől (eddig »Szentiélektől«) megelevenített és az Isten dolgai iránt fogékonnyá tett embert jelöli. »A szél (szellem, pneuma) fú, ahová akar . . . így van mindenki, aki Szellemtől (régies alakja: szellet) született« Jn 3,8. Dietrich Bonhoeffer írja: »Szelleminek (pneumatikosz-nak) azt nevezi a Biblia - éspedig következetesen -, ami egyedül a Szent Szellem munkája, aki szívünkben bizonyságot tesz arról, hogy Jézus Krisztus Úr és Megváltó. Lelkinek (pszichikosz-nak) mondja a Szentírás mindazt, ami az emberi lélek ösztöneiből, erőiből és beállítottságából származik. A kettő feszültségében folyik le a keresztyén ember élete. Lásd lKor 2,11-16 verseit. Szükséges a szellem és lélek szavak helyes bibliai értelmezése, különben nem foghatjuk fel az isteni kijelentés mélységét. Károli Gáspár két kulcs helyen (lMóz 2,7 és lKor 15,45) meghagyta a lélek és szellem közötti - az Isten Szelleme által tett - különbséget: »Lön az első ember, Ádám, élő lélek; az utolsó Ádám megelevenítő szellem.« Sajnos az 1975-ös protestáns fordítás már ezt az egyetlen helyet is »kijavította«. Nem véletlenül íratta le Isten Szelleme a Zsid 4,12-ben: »Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.«

A Szentírás néhány esetben szóalakzat gyanánt a lélek szót használja az egész emberre nézve: ». . .és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk« (Csel 2,41), minthogy ma is a köznyelvben beszélünk pl. egy 500 lelket számláló községről. - Istennel kapcsolatban pedig csak 2 helyen használja az írás a psziché szót: Mt 12,18 és Zsid 10,38. Mindkét esetben ószövetségi idézetről van szó (Ézs 42,1 és Hab 2,4), s itt is szóalak54