Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám
ISTEN ÉS ÉN Tanúja egész életemnek Életemben Neki köszönhetem vallásos családom felelősségteljes, gondviselő szeretetét, mellyel testi és lelki egészséget örökítettek rám és bátorítottak, hogy kedvem szerinti hivatást válasszak. Tanáraimnak nevelő munkáját, mellyel felkészítettek hivatásomra. Az orvostudományt, mely az élő szervezet milliónyi elemének változatosságában megláttatta velem a cél-, lét- és értékrend egységét a sokféleségben. A szervezet elemeinek alkotó összeműködését egy megvalósítandónak hitt okozat: a cél szolgálatában. A célban olyan szellemi valóság megismerését, melyet csak szellemi valóság hozhatott létre és amit csak szellemi lényegünk képes tükrözni. E szellemi lényegben találtam rá a minden emberi személyiségben rokon emberi méltóságra és az emberhez méltó szellemi származás boldogító tudatára. Ezen keresztül ismertem meg az emberiséget egy családdá egyesítő szolidaritás érzését, mely az élettelen anyag egyesülési vágyát hordozó affinitást, az állat ösztönét szeretetté nemesíti az emberben. Orvosi munkámban О láttatta meg velem a világmindenségen uralkodó - egymástól való kölcsönös felelősség törvényét és az ebben a törvényben kibontakozó isteni jellem lényegét: az igaz ítéletet, a segítő irgalmat és a szerető hűséget. E mércéhez szerettem volna igazítani életemet. Az igaz ítélet kialakítása érdekében fordítottam minden szabad időmet önképzésre. Tanulmányoztam a tudomány eredményeit ismertető szak- és világirodalmat. Kritikailag mértem le a közléseket. Nem engedtem olyan eljárásokat alkalmazni, melyek kétkedést ébresztettek bennem. Ennek jogosságáról sokszor győztek meg az ellenőrző kutatások új eredményei. Kötelességemnek tartottam, hogy előítélet és válogatás nélkül segítsek minden embertársamon, annak szükségletei szerint. Minden rászorulóban a Krisztussal való találkozás lehetőségét láttam. Mintha azt suttogták volna a lázas ajkak: amit eggyel teszel e beteg testvéreim közül, Velem tetted. Igyekeztem hű maradni az önmagámban, embertársaimban és a természetben felismert igazsághoz - szeretetből, mert az igazsághoz való hűség adta kezembe a gyógyítás legalkalmasabb eszközeit. Hiszen a gyógyulás lehetősége a teremtett világ legbiztatóbb titka. Sorsomban az isteni Gondviselésbe vetett bizalom irányított. Sokszor úgy, hogy magam is értetlenül álltam útmutatása előtt. Sőt úgy, hogy mulasztással vádoltak mások és a lelkiismeretem is. Apám volt szeretve tisztelt emberi példaképem. Távirat tudatta velem és bátyámmal a hírt, hogy súlyosan megbetegedett. A fiúi szeretet és orvosi segítőkészség sem tudott meggátolni, hogy meg ne tagadjam bátyám és barátaim sürgető kérését, utazzam a legközelebbi vonattal haza, hátha még megmenthetem édesapámat. Egy számomra ma sem érthető lelki kényszer bénított meg. Bátyám és barátaim felháborodása és haragja ellenére éjszakai ügyeletre mentem a kórházba. Hajnalban megszólalt a telefon. Barátom hívott felindultan. Közölte, hogy a vonatot - melyen utaznom kellett volna - Matuska Szilveszter felrobbantotta. Sok halálos áldozat volt. Apám rövidesen meggyógyult. A második világháború hazugságában, irgalmatlanságában és árulásában is a Gondviselésbe vetett bizalom tartotta bennem a lelket. De rádöbbentett arra is, hogy e hazugság, irgalmatlanság és árulás fojtogató rosszából csak az erkölcsi emancipáció elszántságával szabadíthatja meg magát az ember. Isten volt tehát tanúja egész életemnek, munkámnak, sorsomnak; esendő emberségemmel szerettem volna én is mellette tanúskodni. dr. Moser Elek ny. főorvos (Vigilia 1977. dec.) 5
