Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám

Péter bukása és felkelése

»Péter ezalatt kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány és így szólt: »Te is a galileai Jézussal voltál!« О azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: »Nem tudom, mit beszélsz.« Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott levőknek: »Ez a názáreti Jézussal volt.» Ö ismét tagadta, mégpedig esküvel: »Nem ismerem ezt az embert«. Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: »Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a beszéded is elárul.« Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: »Nem ismerem ezt az embert.« Es akkor nyomban megszólalt a kakas. Péter visszaemlékezett Jézus szavára, amikor ezt mondta neki: »Mielőtt megszólal a kakas, háromszor taadsz meg engem.« Aztán kiment onnan és eserves sírásra fakadt« (Mt 26,69-75).

Péter a szókimondó és néha hirtelenkedő természetével kivált a tanítványtársai közül. Mint a tizenkettő szóvivője, néhányszor gyönyörű kijelentéseket tett, de az is előfordult, hogy égi Mesterével ellentétbe került. Egy dolog azonban minden kétséget kizár: Péter szerette az Úr Jézust, őszintén, odaadóan és minden áldozatra készen. Hogy ennek ellenére - ahogy az imént olvastuk - a főpap házában Jézusnak hátat fordított és kereken megtagadta ót, szinte érthetetlen előttünk és mélyen megdöbbent. Mi késztette erre és mi okozta ezt a váratlan és hirtelen elbukást? Igyekezzünk erre választ nyerni az egyébként oly hűséges tanítvány egyik-másik elkövetett hibájából.

Péter egyik hibája, mely elbukását okozta, fölényes önbizalma volt. Amikor Krisztus a szenvedése küszöbén azt mondta, hogy azon éjjel mindnyájan meg fognak benne botránkozni és szétszélednek, Péter önérzetesen kijelentette: »Ha mindenki

megbotránkozik benned, én soha meg nem botránkozom!« Fölényesen jobbnak tartotta magát a társainál, és ez lett a veszte. A maga erejében bízott, és ez okozta bukását.

Péternek egy másik hibája az volt, hogy Mestere intelmét nem vette komolyan. »Ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem« - szólt hozzá Jézus. Péter ezt nem vette komolyan és nem hitte el. »Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg!« - erősködött. Ezután Krisztusnak még egy intelme hangzott el: »Legyetek éberek és imádkozzatok!« Péter ezt is hallotta, de erre sem figyelt. Sem nem vigyázott, sem nem imádkozott, ezért vágódott el, amikor a megfélemlítés szele nekirontott.

Péter e két hibáját nyomon követte a harmadik: a visszahúzódása. Jézus elfogatásakor a tanítványsereg zöme szétszéledt, csak ketten kísérték a megbilincselt Mestert a megaláztatás útjára: János és Péter. Együtt kísérték, de nem egyformán. János mellette haladt és bement vele a főpap házába. Péter viszont, írja az evangélista, távolról követte öt, »hogy lássa, mi lesz a dolog vége«. És ez a számító magatartása juttatta lejtőre, mert ha a Mester közelében maradt volna, ahogy ezt János tette, nem esett volna meg vele a megtagadás és elpártolás csúfsága.

Ez a harmadik hibája maga után vonta a negyediket: a világi társasággal való pajtáskodást. A főpap házának udvarában belekeveredett a nitetlenek és ellenségeskedők társaságába. Bent a tárgyalóteremben éles szócsata folyt a Mester körül, a tanítványa - Péter - pedig ezalatt az udvarban a szolgasereggel »cimboráit«. így került a hazudozás, megtagadás és átkozódás sikamlós lejtőjére. Valamikor az élő Isten Fiának nevezte Krisztust, most pedig jöttment embernek mondta, akit soha nem ismert. Péter ilymódon szinte kábultan mind mélyebbre süllyedt a Krisztus-tagadás lejtőjén.

De mielőtt a lejtő végén a szakadék végleg elnyelte volna, egy kakas hangja magához térítette. Az evangélista megható egyszerűséggel ecseteli ezt: »Péter visszaemlékezett Jézus szavára. . . kiment onnan és keserves sírásra fakadt.« Szó nem jött ki Péter ajkán, de őszinte bűnbánatának könnyzá37