Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám
KÜLDETÉSBEN Magyar misszionáriusok leveleiből Cserepka János és Margit, lelkész-orvos házaspár, Dél-Bolíviában újabb missziói szolgálatot vállaltak. Közvetlen munkájuk kezdetén életveszélyes baleset érte őket. Alábbi levelüket néhány hónappal később írták, 1980-ban. , „. . . Az Úr meghallgatott és csodálatos kegyelemmel vett körül. Újból visszaadta munkaképességünket, egészségünkkel együtt. Nem tudunk eléggé hálásak lenni azért, amit velünk tett. Gyakran elálmélkodunk, hogy valóban mi voltunk abban a rettenetes nagy balesetben annyira összetörve alig néhány hónapja? . . . Olyan boldogok voltunk, amikor konyhánkat és az imatermet (ebédlő és nappali egybenyitva) szépen rendbe tettük. Az első vasárnap hárman tartottuk az istentiszteletet: az Úr Jézus, Margitkám és csekélységem. Csontjainkat szúrta a nedves hideg, de szívünk különös melegséggel telt meg, hiszen az új munkahelyen tartottuk az első szolgálatot - teljesen idegenben, senkit sem ismerve. . . . Egyik vasárnap este a kapu előtt utcai missziót kezdtünk. Befejezés után egy 13 éves kisfiú jött hozzám és azt kérdezte, hogyan tudná ő az Úrnak adni életét. Sietett haza, de másnap visszajött, és rövid beszélgetés után, térdein imádkozva átadta szívét az Úrnak. Azóta is hűségesen olvassa a Bibliát, sőt övéinek is bátran tesz bizonyságot. Ma is itt járt, és sugárzik az arca az örömtől. Hála és dicsőség az Úrnak ezért az első zsengéért. . . Jártunk kint, tőlünk 120 km távolságban, ősbozótban lakó törzsnél. Kb. 500-an vannak, primitív sorsban és nagy szegénységben élnek. A törzsfőnök a többiekkel együtt kedves volt hozzánk. A gyermekek úgy viselkednek, mint máshol; az asszonyok távolról figyelték, amint a férfiakkal beszélgettünk. A jövő héten ismét szeretnénk elmenni hozzájuk, mert orvosilag nagyon elhagyatottak. Ez alkalommal egy hetet szándékozunk ott tölteni és a szétszórtan élőket felkeresni. Csak most mehetünk, amíg száraz az út, esős évszakban teljesen járhatatlan az út hozzájuk. Gyermekeik nincsenek beoltva járványod betegségek ellen, és az Igét is szeretnénk megismertetni velük. Nagy kegyelem az Úrtól, hogy nekünk, magyaroknak még mindig ad alkalmat az új ugar szántásához, hogy vethessük a tiszta Igét. Jó tudni, hogy sokan hordoznak imádságaikban. Az Úr pedig kegyelmesen megújítja a mi erőnket naponta, hogy dolgozhassunk. Áldva legyen az Úr, О meghallgatja az imádságokat. A bennszülöttekhez 120 km-en át homokos út vezet. A kocsi mélyen lesüllyed a homokban, a kisebb kocsik elakadnak. Ha nem süt a nap, akár félnapig is ki lehet bírni ezt az elakadást, de ha meleg van, az ősbozót valóban „zöldpokol” segítség nélkül. Áthatolhatatlan tüskés bozót, esőtlen, víztelen, egyszínű szürke táj. Ezekhez mérten Chaparé számunkra szépséges paradicsomkert volt. Nem tudom leírni, hogyan hat reánk egy ilyen út, de ott van az Úr megváltására szorult nép. Imádkozzatok, hogy áldás lehessünk számukra . . . Szeretettel János és Margitka Részletek Lehotay Emese, Kenyában működő misszionáriusnő leveleiből, második 4 éves kiküldetése kezdetétől: 1980. jan. 12.Már egy hete itt vagyok. Gyönyörű nyár van, mindennap ragyogó napsütés és kellemes nyári szellő. Ahová most küldenek, szintén Kisumuhoz van közel, de nem ugyanabban az irányban. A törzs is más, így egy új nyelvvel kell megküzdenem. 27
