Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
KÖNYVISMERTETÉS Erich Sauer AZ ÜDVÖSSÉG HAJNALPÍRJA Az emberiség kezdete napos reggelhez hasonlított. Az örökkévalóságból eredve az idő úgyszólván kezében tartotta a boldogságot. A paradicsomi áldásban Isten egyesítette a mennyet és a földet. De aztán jött a bűn. Mint éjfekete viharfelhő tört be, pusztítva, és az idő történelméből elűzött minden reggeli fényt. Attól kezdve a föld a halál árnyékában élt. Súlyos következményekkel járt az isteni ítélet is. Az ember engedetlenségében megtagadta Isten királyvoltát, és a mindenség Uralkodóját letaszította szívének trónusáról. A bűn lázadás Isten ellen, pártütés a Magasságos ellen, a teremtmény akaratának zendülése az isteni világrend ellen. A trónfosztott Isten helyébe az emberi én került, és királlyá lett a trónon. Isten terve szerint az embernek bizonyos mértékig szellemi Kopernikus-szá kellett volna lennie, aki a kör egy pontjához hasonlóan függ Istenétől mint napjától és középpontjától. Ehelyett azonban az ember a ptolemaioszi rendszer tévedésébe esett, életének központjába saját énjét állította, amely körül ezután mindennek, Istennek és a világnak keringenie kell. Ezért azután Isten is kiszolgáltatta őt a saját énjének. És most már az ember teljesen a saját énjének rabja. Boldogságát, megváltatását egyaránt az énjétől várja. Igazolja az énjét, dicsekszik vele, és minden gondolata körülötte forog. Az énhez csatlakozik a világ, amelyet az elvakult ember előnyben részesített Istennel szemben. Az énnel együtt trónra lép a világ is, és Isten ugyanúgy odaadja az embert a világnak is. Mivel pedig sem az énje, sem a világ nem képes arra, hogy Isten üresen maradt helyét az emberben kitöltse, a lélek tomboló éhsége következik be, amely magát a lelket mardossa, amikor éhezi az érvényesülést, a világot, a vagyont és az élvezetet. Éppen ez a mértéktelen, kielégíthetetlen éhség bizonyítja újra, hogy egykor Isten kielégítette az ember szívét, és hogy az ember szíve Isten számára teremtetett. Isten ítélete a bűnös életének részleteiben is megnyilvánul: Az asszonyt éppen a legmagasztosabb hivatásában, anyaságában és mint feleséget sújtja (1Móz 3,16). A család és a háznép, életének legszűkebb köre ezentúl mindenféle baj szüntelen fészke lesz. A férfit férfiúi hivatásában éri a büntetés, a házon kívüli munka tágabb körében, kenyérkereső foglalkozásában (1Móz 3,17-19). A férfit ért átok egyébként magát az emberi hivatást is sújtja, hiszen Ádám, mint az asszony feje, egyúttal az általános embermivolt képviselője is volt. Verejtékes munka, betegség, szenvedés és halál az osztályrésze mostantól fogva minden embernek. A bűnbeesés pillanatában (1 Móz 2,17 b!) beköltözött a földre a szellemi halál és - Isten ítéletének megfelelően - megszűnt a testi halálnélküliség is. Miután a szellem elszakadt központjától, Istentől, Isten büntető ítélete következtében a testi és lelki életerők is elszakadtak a maguk központjától, a szellemtől, és ennek a háromnak, a testnek, léleknek és szellemnek elszakadása a testi halál (Róm 6,23). Ettől kezdve az »élet« lassú haldoklás csupán, a születés pedig a halál kezdete. 120
