Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
hogyan megy végbe. A kiosztott ajándékok a gyülekezetben (evangélista, pásztor és tanító) azt a célt szolgálják, »hogy felkészítse (pontosabban: rendbehozza) a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére« (4,12). Felkészítés vagy rendbehozás a szolgálatra igen fontos dolog, mert ez nemcsak a földi életünkre vonatkozik. A templom (naosz) Isten földi királyságában központi helyet foglal majd el. Az egész nép a templom felé áramlik, hogy isteni erővel töltekezzék meg, utasításokat vegyen. A templom minden isteni tiszteletnek a középpontja. Ez a jövőbe mutat. A világmindenségben is így lesz egykor. A különös ebben az, hogy ott mi leszünk a templom. Krisztussal együtt leszünk, mert Ó a sarokkő. Abból a templomból fog szétáradni az egész univerzumba Isten tisztelete. Kiválasztásunk egyik célját is ebben határozza meg Pál, amint ezt az 1,6-ban olvashattuk: »kegyelme dicsőségének magasztalására« leszünk. Kiállításra, közszemlére kitett tárgyak, amelyeken szemlélhetik Isten kegyelmének nagyságát. A Gyülekezet szolgálata, mint Krisztus Testéé, első helyen egyetemes, univerzális jellegű. Kiterjed az egész világmindenségre. A záró 22. versben új gondolat olvasható: »együtt épültök az Isten hajlékává«. Isten számára lakóhelynek, otthonnak lenni, nagy megtiszteltetés. Isten, akiről Pál így tett bizonyságot az athénieknek: »mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban« (Csel 17,24), akit az egek egei sem képesek befogadni, ez az Isten hajlékot készít magának egy emberekből álló társaságban, a Krisztus Testében. Ha jelen testi állapotunkra tekintünk, azt kell mondanunk, hogy ez lehetetlen. Valóban, mert az Ige is hozzáteszi, hogy mindez »szellemben« lehetséges. Ebben a templomban nincs válaszfal, kárpit. Egy Szellemben közeledhetünk az Atyához, és szellemben épülhetünk Isten lakóhelyévé, mi, akik sokszor vagyunk testiek vagy lelkiek. Amikor ennek felismerésére eljut a hivő ember, Pállál együtt mondja: »Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt . . .« (3,14). Akik eddig velünk együtt figyelmesen tanulmányozták az Efézusi levél első két fejezetét, annak üzeneteit szívükbe és értelmükbe zárták, meglátták, hogy milyen nagy szükség volt az eddigi magyarázatokra. A kegyelem nagyságáról szóló rendkívüli kijelentések meglátásához és elfogadásához valóban »a bölcsesség és kijelentés szellemére« (1,17) van szükség. Mielőtt a harmadik fejezet tanulmányozásába kezdenénk, vessünk egy pillantást azokra a kiemelkedő csúcsokra, melyek páratlan nagyságukkal és szépségükkel lenyűgözték szívünket. A Krisztus Teste Ekklésiájának (a Gyülekezetnek) adott áldások egyedülállóak a Szentírásban : »Megáldott minket minden szellemi áldással. «Annak helye is páratlan: a mennyekben« (az égiekben levők között). Egyedülálló a kiválasztás ideje: »a világ teremtése (anagy levetés, katabólé) előtt.« Nem hasonlítható össze egyetlen társasággal sem a Gyülekezet helyzete: »Együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába (az égieken levők között) ültetett le.« Végül egyedülálló az egyesülés, az egység: »a kettőt egy új ember('\ség)-ré teremti.« A felsorolt öt pont közül egy is elegendő lenne annak bizonyítására, hogy Isten bánásmódjában, tervében (»háztartásában«) gyökeres változás állt be. Imádkozzunk azért, hogy a Gyülekezet minden tagjáról el lehessen mondani Urunk szavait: »A ti szemetek boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amiket hallotok, de nem hallották« (Mt 13,16-17). M. S. 118
