Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 1. szám
Károli Gáspár és a magyar nyelvű Biblia Alig néhány hónapja annak, hogy a Kanadai Bibliatársulat egy dél-amerikai indián nyelvre fordított Bibliát adott ki, s a kiadás első, díszes kötésű példányát a Társulat megbízottja ünnepélyes keretek között nyújtotta át az immár évek óta hivő törzsfőnöknek, aki átvéve a Szentírást ezt kérdezte: „Mondja, vajon miért várt Isten ilyen sokáig, hogy az Ő írott kijelentése a mi népünkhöz is eljusson?“ Megdöbbentő és megválaszolhatatlan kérdés. Ám ebből a kérdésből óhatatlanul következik egy másik: „Miért engedte meg az Úr, hogy nekünk magyaroknak négy évszázad óta legyen teljes Szentírásunk anyanyelvűnkön kinyomtatva, s milyen felelősség következik ebből reánk?“ A reformáció előtt a Szentírás ismeretlen volt a néptömegek számára. Az Ószövetség a héber eredeti mellett a Kr. e. III. században már görög fordításban létezett, amelyet Septuaginta néven emlegettek, az Újszövetség pedig más nemzeti nyelvre, mint az eredeti görög, évszázadokon át nem volt lefordítva. Az Ószövetség fordítását követő nagy bibliafordítás az ún. Vulgata volt, ami a teljes Szentírás latin nyelvű kiadása. Sajnos, mint később erre rádöbbentek, az első kiadás igen sok fordítási hibát tartalmazott, ezért azt kijavították és ismét kiadták. A római birodalom összeomlása után a latin nyelv szinte kizárólag a tudományok, s elsősorban a teológia, az egyház nyelve maradt, úgyhogy a köznép, mégha hozzáférhetett volna is a latin nyelvű Bibliához, mitsem értett volna belőle. Luther, aki Wittenbergben bibliai nyelveket tanított, s természetszerűen őmaga rendkívül járatos volt a héber és a görög nyelvben, már a reformáció kezdeti éveiben rádöbbent arra, hogy a Szentírás nemzeti nyelvre való lefordítása a lelki élet alapvető szükséglete. Ugyanezt ismerte fel a magyarországi reformátorok közössége is. Ennek ellenére, ha különböző bibliafordítási kísérletek történtek is, anyagi és egyéb okok miatt a teljes Szentírás mégsem kerülhetett a nép kezébe. Ez a gond terhelte Károli Gáspárt is, aki Isten hatalmas eszközévé vált a teljes Szentírás magyarra fordításában. Károli Gáspár (1529-1592) Szatmár megyéből, Nagykárolyból származott. Ő is Wittenbergben tanult, együtt a hires debreceni püspökkel, Méliusz Juhász Péterrel. A lutheri reformáció fellegvárában a jó nyelvérzékű diák a Biblia eredeti nyelveit sajátította el. Amikor hazajött külföldről Szatmárra, a török éppen akkor támadta meg a várost 1562-ben. Az ostrom alatt a várba szorult. Életét nem kellett féltenie, de sokat töprengett azon, miért szakadt Magyaroszág három részre? Miért hatalmaskodik az egyik részen a török, a másik részen a német? Mi az oka az ország romlásának? Minderről könyvet kezdett írni, melynek ezt a címet adta: KÉT KÖNYV AZ ORSZÁG ROMLÁSÁNAK OKAIRÓL. Ebben az Ige mértéke alá helyezte a nemzetet és vezetőit, s nyíltan kimondta: Ha meg nem térnek, a nép és vezetői egyaránt, elvész az ország. Nemsokára, 1563-ban megválasztották Károlit Göncre esperesnek, ahol abban az időben püspöki jogköre volt egész Kassa völgyében, Abaúj megyében és Zemplén, valamint Szabolcs megyék egy részében is. Élete legnagyobb munkájához, a Biblia lefordításához csak több mint két évtized múlva, 1586-ban tudott hozzáfogni. Most vette hasznát annak, hogy Wittenbergben oly tökéletesen elsajátította a Biblia eredeti nyelveit. De még mi minden kellett ehhez a munkához! Segédkönyvek, szótárok, nyelvtanok, s a már akkor Nyugat-Európában kiadott, da-rabjaiban is vagyont érő fordítások. (Jellemző, hogy Rákóczi fejedelem egy Bibliáért hét falut adományozott.) Mindezen túl a munkához biztos, békés hely is szükséges volt, hogy senki és semmi ne zavarja. Télen a parókia egy nagy 7
