Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 3. szám

mindennapi életünkben az, amiről a Zsolt 119,105 ír: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Rendkívül ingatag húr a nyelvünk. „A nyelv is, milyen kicsiny testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. íme, egy pa­rányi tűz milyen nagy erdőt meggyújt­hat; a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miköz­ben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől" — írja Jakab apostol (3, 5-6) erről a „húr“-ról, ha nincs helyesen „hangolva". Hazugságot, rágalmakat terjeszt, hízeleg, gúnyolódik, gyűlölkö­dik, tönkreteszi a jó hírnevet. Rettene­tes disszonanciát idézhet elő a nyelv az emberi együttélés koncertjében! Nyel­vünk akkor van helyesen „hangolva", ha Isten dicséretét terjeszti a világban. Ha a Jézus Krisztusról szóló jó hírt viszi szét. Ha bátorít, vigasztal, bizonyságot tesz és erősít a mennyei Mester meg­bízásából. Az utolsó húr a szív. Ez a húr termé­szetétől fogva el van hangolódva. „Csa­lárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, ki tudná kiismerni?!" (Jer 17,9). Jézus Krisztus szerint: „A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, há­zasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok és istenkárom­lások“ (Mt 15,19). — A szív akkor van helyesen hangolva, ha megtisztult Jézus Krisztus vérében (1Jn 1,7), ha Megvál­tónkért dobog, ha Igéjét kívánja, ha be­lőle táplálkozik. Szívünk akkor van jól hangolva, ha Isten Szelleme lakik ben­ne és tölti be. S ha életünknek mind a tíz „húrja" az alaphangra van hangol­va, akkor lesz hangszerünk kedves Is­ten előtt. Az alaphang Jézus Krisztus. A „hangvilla“, amelynek segítségével megtaláljuk ezt az alaphangot, az a kér­dés: Mit szól hozzá Jézus Krisztus? Ezt a kérdést kell föltennünk, amikor vala­mit nézünk, hallunk, cselekszünk és mondunk — és le kell vonnunk a kö­vetkeztetést, azaz: a húrokat fel kell hangolni. Aki ezt naponta gyakorolja, annak istentisztelete nem lesz „diszhar­mónia", annak az élete többé nem a maga dallamát fújja, annak élete Isten­nek tetsző „új ének". Az egyre inkább szükségét fogja érezni, hogy azt tegye, amire a zsoltáros felszólít: „Dicsérjétek az Urat citérával, tízhúrú hárfával zeng­jetek Neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek" (Zsolt 33,2-3). * Tisztünk, hogy Istent dicsérjük. Gondol­juk meg: Csak akkor tudjuk Istent dicsérni, ha életünknek mind a tíz „húr­ja“ az alaphangra, az Úr Jézusra van hangolva. Erre kérjük az Urat: „Uram, köszönöm, hogy tízhúrú hárfát adtál ne­kem, hogy azzal dicsérhesselek. Adtál két szemet, hogy az Úr Jézust láthas­sam. Adtál két fület, hogy Isten Igéjé­ben meghalljam a Te hangodat. Adtál két kezet, hogy a Te szolgálatodban dolgozhassak. Adtál két lábat, hogy pa­rancsolataid útján járjak velük. Adtál nyelvet, hogy kegyelmedet és igazsá­godat dicsérjem mindenütt. Adtál szívet, hogy az egész életemben Érted dobog­jon és Téged szeressen. Uram, add, hogy „tízhúrú hárfám" szüntelenül zengjen, és egész lényem hirdesse a Te dicsőségedet!“ Amen. J. S. Neves emberek mondásai Imádkoznunk kellene azért, hogy Jézus drága nevét — a teológián, mint az egyetlen nagy titkot, — a szószéken, mint az egyetlen böl­csességet, — az oltárnál pedig, mint az egyetlen kegyelmet hirdessék. H. Bezzel * A világon kívül álló archimédeszi pont az imakamra. Ahol az imádkozok őszin­tén és buzgón könyörögnek, ott való­ban kiemelik a világot sarkaiból. Való­ban csodálatos, hogy amikor egy ilyen imádkozó bezárja maga mögött az ajtót, mi mindent végez el odabent. S. Kierkegaard 53

Next

/
Thumbnails
Contents