Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 2. szám

KÖNYVISMERTETÉS

Helena Sehauf:

TIP ÉS LÁMPÁJA

Történentünk sok évtizeddel ezelőtt abban az időben játszódik, amikor az élet sokkal egyszerűbben folyt, mint ma — még Amerikában is. A technika még nem hódított annyira, autók sem száguldoztak az utcákon, az életritmus normálisabb, nyugodtabb volt.

A mindennapi kenyérért küzdő szegény embereknek legtöbbször nem volt idejük arra, hogy gyermekeikkel törődjenek; azok az utcán töltöttékel idejük nagy részét, s ha valamelyiknek kedve úgy tartotta, még az iskolát is elkerülte, De ezek az utcagyerekek olykor elmentek a vasárnapi iskolába is, főleg azért, hogy ott rosszalkodjanak és megzavarják az együttlétet. Ilyen fiú volt Tip is. Unalomból és haszontalanságból egyszer velük tartott, és senki sem sejtette akkor — legkevésbé ő maga —, hogy ez milyen kihatással lesz rá és mennyire megváltoztatja majd egész életét.

Megragadó módon mondja el történetünk egy mindenképpen elhanyagolt, neveletlen, rossznak tartott fiú lelki küzdelmeit, jóra való igyekezetét, isten-keresését — bukásait is győzelmeit, s végül célhoz jutását.

Tip életútján — lámpája a Szentírás lett.

Az alábbi részlet arról szól, hogyan próbálta meg Tip Mari húgát Isten felé vezetni, őt boldoggá tenni.

Tip szíve vágya, legnagyobb kívánsága az volt, hogy Mari éppen olyan boldog legyen, mint ő. Hűségesen'imádkozott a testvéréért és komolyan hitte, hogy Isten meghallgatja imádságát. Sokszor elképzelte magában, hogy milyen nagy változást jelent ez majd az ő durcás, mogorva kis testvére számára, ha felismeri; Jézus szeret engem is, Isten gyermeke vagyok, és senki nem szakíthat ki az Ő kezéből.

Isten felelt erre az imádságára, mert ettől a perctől kezdve Tip gondosan ügyelt arra, hogy az első kínálkozó alkalmat megragadja és húgával beszéljen. Egy alkalommal Mari ebéd után csendben kisurrant a házból. Tip kihajolt az ablakból és észrevette, hogy Mari lassan a temető felé tart. Gyorsan felállt, becsukta az ablakot és utána sietett. Habozás nélkül közeledett testvéréhez, aki egy nagy kőre ült le a kis Jancsika sírja mellett.

— Miért jöttél ide? — kérdezte Mari.

— Mari, azért jöttem, hogy megkérdezzelek, nem szeretnél-e te is más lenni? Nem szeretnél megtérni?

Mari gondolkodva tekintett bátyjára.

— Mit jelent az, hogy megtérni?

— Ez azt jelenti, hogy Istenhez térünk, szeretjük Öt és azt tesszük, amit ö akar.

— És mit akar Isten, hogy tegyünk?

— Azt akarja, hogy higgyünk az Úr Jézusban és azt tegyük, ami jó.

— Ó, milyen gonosz vagy! — kiáltott rá Mari. — Ezt mondod nekem, amikor nagyon jól tudod, hogy nem vagyok jó és nem is tudok az lenni! Egész nap dolgoznom kell, és a mama mindig rosszkedvű, reggeltől estig szid.

— De Mari — szakította őt félbe Tip —, te nem tudod elképzelni, hogy mennyire szeret bennünket Isten! És ha a dolgok nem úgy mennek, mint kellene, ha az ember rosszkedvű vagy haragos, akkor imádságban mindent elmondhat neki, és Ő meghallgat minket és segítségünkre siet.

Aztán — tudod — egyszer, ha egészen Nála leszünk, ott nagyon szép lesz minden! Jancsika is ott van, én is oda szeretnék menni, és te is oda jöhetnél... Mari elkomolyodott, és mikor Tip elhall42