Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 3. szám
többet kell élveznie, nehogy az öröm túlhamar elmúljék. Az élvezet természetesen pénzbe kerül, és így állandó pénzügyi zavarokkal küszködött. Egyik ilyen nehéz időszakában ismerősei köréből egy idősebb özvegyasszony azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy legyen segítségére szerény vagyonának befektetésében. Mint akadémikus, bizonyára jártasabb az ilyen ügyekben — mondta. Ö meg szívesen magára vállalta a dolgot és megígérte, hogy a pénzt a lehető legelőnyösebben fogja elhelyezni. Csak bízza rá az özvegy a pénzt, minden egyébről ő gondoskodik. Számára egyáltalán nem jelentett gondot az egész összeg „jó“ befektetése! A saját bankszámláján olyan tátongó űr mutatkozott, amit ez az összeg éppen fedezett. Az özvegy egész pénze az 6 adósságának törlesztésére került. Először még megpróbált az özvegynek kamatot fizetni rá, azonban pénzügyi nehézségei állandóan növekedtek, és így idővel nem tudott többé fizetni. Végül is bíróság elé került az ügy, és a tárgyalás csaknem minden újságban szerepelt. A véletlen úgy hozta magával, hogy kihallgatásakor régi barátja volt a bíró. Az újságírók hamar felfedezték a vádlott és a bíró közti kapcsolatot, s éppen ezért enyhe ítéletet vártak. Várható volt, hogy a volt barátja az egyik szemét be fogja hunyni. Miután a bíró türelmesen végighallgatta a vádat és a védekezést, ő vette át a szót, hogy az egész esetet kiértékelje és összefoglalja, majd ezek után felszólította az esküdt szék tagjait az ítéletre. Korábbi barátját nyíltan, élesen és kíméletlenül támadta. Kifejtette, hogy együtt tanultak, mindkettőjüknek egyforma esélyük volt az életre. Egyetemükre nézve roppant nagy szégyen, ahogyan ez az egykori hallgató ezzel az özvegyasszonnyal eljárt. Semmi alapját sem látja az enyhe ítéletnek, és a legnagyobb pénzbüntetésre ítélte el, ami az ilyen irányú visszaélés esetén hozható. A bírósági teremben mindenkinek elállt a lélegzete. Ezt valóban nem várták volna. Angliában pénztartozás miatt nem kerül börtönbe senki. Dickens ideje óta már régen megszüntették az adósok börtönét. Most más eljárást követnek Angliában: Ha a vádlottat pénzbüntetésre ítélik és az nem tud fizetni, az adóssága miatt nem szabad őt bezárni. Más megoldást találnak: Nem az adósság miatt kerül börtönbe, hanem a bíróság megvetése miatt: azzal ugyanis, hogy nem fizet, megveti a bíróság parancsát. Mindenki azonnal tudta, hogy ez a nagy pénzbüntetés börtönhöz vezet. A vádlott kénytelen „a bíróságot megvetni"; azaz nem fizet, mivel nincs pénze. Ott áll két rendőr között, a bilincset rácsatolják és éppen el akarják őt vezetni. Ekkor azonban felemelkedik magas hivatali székéből a bíró, félreteszi karmazsin piros talárját, fehérre púderezett hullámos parókáját, és megparancsolja a rendőrnek, hogy várjon. Most mint civil, lassan közeledik egykori barátjához, és a tárgyalóterem csodálkozó hallgatósága előtt kezét nyújtja neki. A vádlott elképedve mered rá. — Hiszed-e, hogy a barátod vagyok? — kérdezi a bíró. — Nem úgy néz ki a dolog — válaszolta fanyarul az elítélt. — Nem tehettem másképpen, hiszen megérdemelted a büntetést. Pimasz dolog az, amire vállalkoztál. Ha behunytam volna az egyik szememet, akkor először előtted, majd mindenki előtt elveszítettem volna a becsületemet. Ha a becsületemet elveszítem előtted, akkor a barátságunk végérvényesen megszakad, mert barátság megbecsülés nélkül nem létezik. Másodszor: mint Anglia jó törvényeinek sáfára, köteles vagyok az özvegyek és árvák védelmére és a vétkesek megbüntetésére. Minden szem reám irányult, így nekem igazságosnak kellett lennem. Mindennek ellenére még mindig a barátod vagyok és az is maradok. Elhiszed? — Szeretném, ha jobb alapom lenne ezt hinni, mint csupán a szavak! — válaszolta a másik keserűen. — Mindennek ellenére barátod maradok és szeretnék jobb alapot nyújtani neked a puszta szónál, hogy hinni tudj! — Ezeknél a szavaknál a bíró a zsebébe nyúlt s néhány másodperc múlva egy csekkönyvet és töltőtollat vett elő, majd 58
