Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 2. szám
Jelek A hóvirág jelentéktelen virág, mégis nagyon szeretjük és becsüljük, mint a kezdődő tavasz jelét. A közlekedési lámpa csupán egyszerű jelzőfény, mégis mindennap megőriz minket a közlekedési zűrzavartól és balesettől. így van ez a csodákkal is. Istennek jelei azok, amelyekkel valami fontosra akarja figyelmünket felhívni. Arra ugyanis, hogy Jézussal együtt az Ő üdvössége bevonul a hiányosságoknak, betegségeknek, halálnak és gonosznak eme világába. Természetesen a csodajeleknek ezt a jelentőségét meg kell tanulnom Isten Igéjéből, ahogyan meg kell tanulnom a közlekedési jelek jelentőségét is a közlekedési rendből. Mit használ az, ha látom ugyan a piros lámpát, azonban a pirosat a szabad út színének tartom, és ennek megfelelően, ahelyett hogy megállnák, rátaposok a gázpedálra? A kereszteződésnél súlyos szerencsétlenség történne velem. Mit használ az, ha olvasom ugyan az evangéliumokban a csodák történeteit és ezt követőleg okosan el is beszélgetek arról, emellett azonban nem ismerem fel egyáltalán, hogy Jézusban a világ üdvözítője jött el az én számomra? Az életem súlyosan „szerencsétlenül járna". Belső béke „Az én békességemet adom nektek.“ Két festő egy-egy képet festett, hogy a nyugalomról való elképzelésüket ábrázolják. Az első témájául egy csendes, magányos tavat választott a hegyek között. A másik egy zuhogó vízesést festett. Egy vékony bükkfa ágai a tajték fölé nyúltak, és az egyik ág elágazásában, 'szinte nedvesen a víz habjától, egy vörösbegy ült a fészkén. Az első kép csak mozdulatlanságot ábrázolt, a második nyugalmat. Jézus élete, kívülről nézve, a legnyugtalanabb élet volt, amit csak el lehet képzelni. A hullámok állandóan öszszecsaptak felette, mígnem a fáradt tes-A lélek temploma Halljátok-e, hogy zendül a vihar? A lélek száll a szívek felett át. Isten maga jön építeni itt Élő kövekből élő templomát. Az Úr magának épít hajlékot, Tisztát, hatalmast, hímest, ékeset. Melyben lakhatik, s melyből az Ige Megszentelheti itt az életet. Halljátok-e, hogy zendül a vihar? Felharsant már a munka zaja itt. Lomha kövekből rakja fel az Úr Az élő templom élő falait. És ez a templom mégis ékes lesz, Itt megszépül a sok-sok durva kő, Átalakítja itt a szíveket A Lélek, ez az áldott építő. A zord sziklából alapot farag, A kis kövekből hímes szép falat, Itt eggyé forrnak a szétszórt erők A kegyelem szent fedele alatt. Isten kezében nem vész el semmi, Az ő tervébe nem csúszik hiba, Építés közben Ö maga vigyáz Megvalósuló szándékaira. Halljátok-e, hogy zendül a vihar? Az Úr formálja már a szíveket. Boldog az, akit az áldott Mester Kiválasztott és munkába is vett. Keserves dolog szenvedni a kínt Fürgén faragó vésője alatt... De míg a Lélek újjá nem teremt, Nem növelhetjük tovább a falat. tét a sírba helyezték. De a belső élete tele volt békességgel. Állandó nagy békesség áradt ki belőle. Minden pillanatban odamehettünk volna Hozzá és nyugalmat találhattunk volna. Sőt, amikor az emberi vérebek már Jeruzsálem utcáin keresték Őt, akkor tanítványaihoz fordult és utolsó hagyatékként a „békéjét“ ajánlotta fel nekik (János 14,27). A béke nem valami szent érzés, amely egy templomban fog el minket, hanem mélyen az Istenben gyökerező szív állapota. Ch. E. Cowman 37
