Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám
tért könyörög Pál, amikor nemcsak azt kéri, hogy hirdessük a Krisztust, hanem ennél még többet, hogy öt életünkkel tiszteljük és dicsőítsük meg itt a földön. Ebben a kérdésben az is bizonyosan benne van, hogy a helyes példaadás által olyanok is megtiszteljék Jézust, akik eddig öt nem ismerték, vagy éppen tagadták. 5. „Hogy dicsőíttessetek meg ti is Őbenne.“ Ezt a legfelsőbb fokot nyilván az előbbi négy ponton keresztül érheti el a szellemi ember, mint hitének végcélját. Jézus maga is ezt kéri főpapi imájában, amikor így szól: „Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál“ (Jn 17,24). Különös ellentét: E világban üldöztetés és megvetés az igaz bizonyságtétel következménye, a mennyben pedig megdicsőités; az emberek gyakran eltaszítják maguktól az igaz bizonyságtevőt, Jézus pedig magához veszi. E rövid imát Pál ugyanazzal fejezi be, amivel kezdette, vagyis Isten és az Úr Jézus Krisztus kegyelmével. Ez az ima és a szellemi ember fejlődése úgy van tehát belefoglalva Isten kegyelmébe, mint a kép a keretbe; minden oldalról ez a kegyelem veszi őt körül. Mindnyájan benne vagyunk valamely fokon Pál ezen imájában; bárcsak magasabbra juthatnánk e szellemi lépcsőn, mígnem elérünk annak legfelső fokára! t Dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor Felfelé kell nézni Gyakran hasonlítunk ahhoz az emberhez, akiről Bunyan ír a „Zarándok útja“ című könyvben. KERESZTYÉN látott egy embert, aki csak lefelé tudott nézni, és szemétgyűjtő gereblye volt a kezében. Feje fölött állt valaki és mennyei koszorút tartott a kezében. Ezt a koszorút felajánlotta neki a szemétgereblyéért cserébe. De az az ember nem nézett fel, nem is törődött vele, hanem a padlón levő szalmaszálakat, fadarabokat és port kaparta össze. — Te azért tekints Jézusra fel! Nélküled - Veled Semmit nem tehetek nélküled, Uram. Mindenem vagy, semmi vagyok én magam. De mindent elbírok, én erőtelen, hatalmas Segítő, ha Te vagy velem. Nélküled szomorú, sötét a szívem. Benned örömöt lel kínok mélyiben. Nélküled rémít a harc, a küzdelem. Hogyan is győzhetnék, én erőtelen? De veled nemes harc, bátor viadal. Hátrál az ellenség, vár a diadal! Tenélküied, Jézus, nem élhetek én. Teveled a menny és minden az enyém. Dora Rappard Ami az imádkozásnál a legfontosabb Vigasztaló számunkra az a tudat, hogy nem a kifejezés minőségétől függ az imádság ereje, hiszen akkor a szónoklás fontosabb lenne az imádság szelleménél, a tudás és a műveltség pedig az üdvözülésnél; a farizeus imája pedig kedvesebb lenne a vámszedőénél. Ha egy gyülekezeti összejövetelen e két egyén meglátogatna minket, valószínű a farizeust kérnénk fel imádkozni. Ezt ő minden bizonnyal el is várná tőlünk, sőt még fel is ajánlaná magát erre a cselekedetre. Isten igaz gyermekei éreznék azonban, hogy valami hiányzik ebből a beszédből, bár az imádság választékos kifejezésmódját nekik is el kellene ismerniük. Isten mégis a vámszedő imáját hallgatta meg és nem a farizeusét. Ő nem a szép szavakra hallgat, hanem a gondolat mélysége, a lélek bensőséges megrendülése hatol szívébe. A mi szavunk elakadhat, még ha kimondottan beszélőtehetséggel is áldattunk meg. Nehéz bánat, nyomorúság közepette, remegő ajakkal elsóhajtott imánk Isten számára mégis jó, érthető. Egy fohászban több igaz imádság lehet, mint sok lapján az imakönyvnek. C. H. Spurgeon (1834—1894) 57
