Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám

A Mózes 1. könyve, amely ezekkel a drága szavakkal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten“, ezzel zárul: „Koporsóba tették Egyiptomban.“ Lásd 1 Móz 12, 1—3; 15, 5; 26, 3; 28, 12. 13; 13, 14—17; 2 Móz 1, 13. 14.

V. Az ember a törvény alatt

Ismét csak Isten kegyelme jött a tehetetlen ember segítségére és megszabadította a választott népet az elnyomó kezéből. Sinai pusztájában felkínálta nekik a törvény szövetségét. Ök, ahelyett hogy alázatosan könyörögtek volna a kegyelmi kapcsolat további fennmaradásáért, magabiztosan kijelentették: „Amit az Úr mondott, mindazt megtesszük“. Izráel pusztai vándorlása és az ígéret földjén való története a szüntelen és égbekiáltó törvényszegések sorozata, míg végül, sorozatos figyelmeztetés után, Isten ítélettel zárta be az ember törvény által való próbatételét: Először Izraelt, azután Júdát vitte száműzetésbe és szórta szét, és ez a helyzet mindmáig fennáll. Egy kis maradék tért csak vissza Ezsdrás és Nehémiás vezetése alatt, amelyből, amikor betelt az idő, megszületett Krisztus: „Asszonytól született, a törvény alatt született.“ Öt zsidók és népek (pogányok) egyakarattal megfeszítették. Lásd 2 Móz 19, 1—8; Róm 3, 19. 20; Csel 2, 22. 23; Róm 10, 5; 2 Kir 17, 1—18; Csel 7, 51. 52; Gál 3, 10; 2 Kir 25, 1—11.

VI. Az ember a kegyelem alatt

Krisztus áldozati halála vezette be az ingyen kegyelem korszakát — ami azt jelenti, hogy Isten meg nem érdemelten szeret és megigazultsággal ajándékoz meg, ahelyett hogy megigazultságot kívánna, mint a törvény korszakában. Ingyen kínál teljes és örök üdvösséget zsidónak és népeknek (pogánynak), ha elismeri bűnös voltát, megtér és hisz Krisztusban. „Jézus így felelt nekik: Az az Isten munkája, hogy higgyetek Abban, akit Ő küldött“ (Jn 6, 29).

„Bizony mondom nektek: aki HISZ, annak örök élete van“ (Jn 6, 47).

„Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja, és HISZ annak, aki engem elküldött, örök élete VAN; s nem megy az ítéletre, hanem átment a halálból az életre“ (Jn 5, 24).

„Az én juhaim hallgatnak az én hangomra, és én ismerem őket, és ők követnek engem. És én örök életet adok nekik, és soha el nem vesznek“ (Jn 10, 27—28). „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem ti magatoktól-van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék“ (Ef 2, 8—9). Az ember ezen kegyelem alatti próbájának előre bejelentett eredménye a hitetlen világra és hitehaqyott egyházra bekövetkezett ítélet. Lásd Lk 18, 8; 17, 26—30; Jel 3, 15. 16; 2 Tesz 2, 7—12.

E korszak végének első eseménye az Úr alászállása lesz a mennyből, amikor az elaludt szentek feltámadnak és az akkor élő hívőkkel együtt „elragadtatnak felhőkön az Úr elé, és így mindenkor az Úrral lesznek“ (1 Tesz 4, 16. 17).

Ezt követi egy rövid szakasz, amelyet „a nagy nyomorúság" idejének nevez az írás. Lásd Mt 24, 21. 22; Dán 12, 2; Sof 1,15—18; Jer 30, 5—7.

Ezt követően jön el személyesen maga az Úr a földre, hatalommal és nagy dicsőséggel, és ítéletek következnek, amelyek bevezetik a hetedik és utolsó korszakot. Lásd Mt 24, 29. 30 és 25, 31—46.

VII. Az ember Krisztus személyes uralma alatt

A megtisztító ítéletek után, amelyek Krisztus földre való személyes visszatérését kísérik, Ő fog uralkodni a helyreállított Izráel és az egész föld felett ezer évig. Ezt a korszakot nevezik általában millenniumnak (ezeréves uralom). Királyi székhelye Jeruzsálemben lesz, és a szentek, beleértve a kegyelmi szövetség korszakának üdvözültjeit, tehát a Gyülekezetét, vele lesznek az Ö dicsőségében. Lásd Csel 15, 14—17; Jel 19, 11—21; Ézs 2, 1—4; Jel 20, 1—6 és az egész Ézs. 11. fejezetet.

— 28 —