Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám

Megérkeztek. A tömeg egy mellékutcába kanyarodott és egy nagy csarnok ajtaján át özönlött be Tyrannusz mester iskolájába. Nagy sokaság volt, de egészen más, mint amilyenekkel Onézimusznak valaha is dolga volt, mert itt senki sem lökdösődött vagy tolakodott, se nem harcolt az első helyekért. Az emberek komoly méltósággal léptek be, utat engedve a betegeknek és idősebbeknek. Csendes várakozás jóleső érzése árasztotta el a helyiséget. Onézimusz meglepődve nézett szét helyéről — amely a rabszolga helye volt az ajtónál —, megdörzsölte szemét, hogy megbizonyosodjék afelől, nem álmodik-e, aztán ismét szétnézett.

A gyülekezet fele zsidó volt, de a terem közepén mégsem húzódott válaszfal. Mindenki együtt ült, szemmel látható egyetértésben, zsidók és pogányok, férfiak és nők, feketék és fehérek, rómaiak, görögök és macedónok, gazdagok és szegények, rabszolgák és szabadok. Mély csend borult most a teremre, és sokan — úgy tűnt — imádkoztak. Azután egy férfi hágott fel a szónoki emelvényre. Minden szem rászegeződött, amint beszélni kezdett. Kis növésű, jelentéktelen külsejű zsidó férfi volt, arcán különös sebhelyekkel, szeme messze túlnézett a lábánál ülő sokaságon. Mit láthatott? — tűnődött Onézimusz s kissé beleremegett ebbe a gondolatba. És mi mondanivalója lehet? És végtére is, miért vannak itt ezek az emberek ebben a fullasztóan meleg teremben, és miért hallgatják ezt a különös kis zsidó férfit, holott nézhetnék a színházban a gladiátorokat is?_

„Kegyelem és békesség nektek!“ — szólalt meg Pál, s fejével odaintett néhány rabszolgának, akik tétovázva, bizonytalanul álltak az ajtóban. „Jézus Krisztus keresztjének vére által békességet szerzett. Hadd hirdessem nektek, a közelvalóknak és nektek, a távolvalóknak: Krisztus a mi békességünk. Ő döntötte le a választófalat, és nincs többé sem zsidó, sem görög, sem férfi, sem nő, sem szolga, sem szabad.

Mindnyájan egyek vagyunk Krisztus Jézusban.“

Jézus Krisztus! Már megint ez a név, amely életének minden fordulatánál megállásra késztette. Lehorgasztotta fejét, mert az a kis ember onnan az emelvényről mintha egyenesen rá nézett volna. „Békesség az Ö keresztjének vére által. Ő a mi békességünk, Jézus Krisztus, aki szenvedett, megalázta magát, vállalta bűneinket és megbocsátott.“ De Onézimusz nem akart békét ezen az áron. Fel akart lázadni és tetszése szerint élni, harcolni szabadságáért és véghezvinni bosszúját. Becsúszott egy oszlop mögé, leült és befogta a fülét.

A 168 oldalas könyv DM 4,— vagy US $ 2,50 önköltségi áron címünkön kapható

Új név — új élet

Egy afrikai misszionárius dzsagga-keresztyén hívei életét keresztnevük fényében ábrázolta. Először is rámutatott a régi pogány nevek megrázó jelentéseire, amelyek az emberek külső és belső nyomorúságairól szóltak. Az egyik neve: „Minden út zárva előttem.“ A másiké: „Nyomorúságot ettem.“ Egy harmadiké: „Nem találok nyugalmat.“ Vagy: „Bár sohasem születtem volna.“ Ezért a megkereszteltek egyike sem tartja meg a régi nevét. Az afrikai nyelvek alkalmazkodásával új nevet keresnek és találnak, amely annak viselője számára egyúttal a pogány környezettel szembeni vallástételt és elkötelezettséget is jelenti. Most például ilyen neveket választanak: „Életre ébredtem“; „örömre kaptam elhívást“; „Világossággá lettem“. — Egy különösen gyakran választott név pedig így hangzik: „Megszabadultam a veszedelemből.“

Mennyire megerősítik ezek a névcserék az őskeresztyén örömüzenetet: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az."

— 15 —