Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
Lelki magvetés köves talajra „Némely mag a tövisek közé hullott, és amint a tövisek felnőttek, elfojtották azt... A tövisek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja az Igét, de a világi gondok és a csalóka gazdagság elfojtják, úgy hogy nem terem gyümölcsöt“ (Mt 13, 7. 22). Krisztus Urunknak e szavai három dolgot tárnak képzeletünk elé: szántóföldet, vetőmagot és a szántón burjánzó gazt. Az első kettő, a szántóföld és a jó mag, reményre jogosít, de ezt a reményt szétfoszlatják a tövisek. Az elhintett mag csírázásnak indult, mondja Jézus, de nem tudott erőhöz jutni, mert a tövisek elfojtották. Egy egyszerű szavakkal ecsetelt, ősrégi probléma ez: a gonoszság útját állja a jónak, mert a kettő nem fér össze. A rossz akarat akadályozza a kiválót és a vad ösztön kiszorítja a nemest. Ennek sok példáját látjuk a természetben, a társadalmi életben, és sajnos, az Evangélium magvetése terén is. Mennyi fáradsággal és áldozattal jár például sok millió Bibliának az előállítása és terjesztése. És ki tudná számon tartani, hogy évente hány prédikáció, bibliamagyarázat és egyéb hitoktatás hangzik el, a szószéken és a szószéken kívül, személyesen és az éter hullámain át! És ennek a sok-sok lelki vetőmagnak csak egy töredéke terem gyümölcsöt. Mire magyarázható a nagy bevetés és a kicsiny eredménynek ez a szomorító aránytalansága? Urunk példázata mondja: a szántóföldön, vagyis az ember szívén múlik. A magvetés sikere vagy kudarca a föld méhében dől el. Silány talajban nem terem jó gyümölcs, a gazos szántó nem hozhat jó termést. Ennek megértéséhez nem kell nagy tudomány, a szemünk látja és a tapasztalat bizonyítja. — Mit jelent ez lelki viszonylatban és kikre vonatkozik Krisztus példázata a tövises talajról? A tanítása értelmében azokra, akik meghallgatják az Igét, de világi gondok és a csalóka gazdagság bozótja elfojtja azt. De mit értsünk világi gond alatt? Hisz a mai élet annyi gonddal jár, hogy szinte behálóz vele. Gondot kell fordítani életszükségleteink kielégítésére, a családunk fenntartására, egészségünk karbantartására, foglalkozásunk gyakorlására és még sok egyébre. Lehet ez elől kitérni? Vagy rázzuk le magunkról és éljünk gondoskodás és megfontolás nélkül? Semmi esetre! Krisztus tanítása nem térít el a kötelességeink útjáról; ezt róla feltételezni, abszurdum lenne. Feladataink gondos kezelése úgyszólván az istenfélő világnézet velejárója; keresztyén magatartás enélkül el sem képzelhető. A Szentírásnak számos erre vonatkozó utasításaiból idézzünk csak egyet: „Ha pedig valaki övéiről és főként házanépéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél" (1 Tim 5, 8). A tövises talajról szóló példázat nem vonatkozik a gondos életmódra; Krisztus világi gondokról beszélt, ezeket nevezte tövisnek. A világi gond fogalmának helyes megértése céljából vonjunk néhány párhuzamot az isteni Ige serkentése és a világi gond tipikus ellenvetése között. Az Ige így szól: „Tartsatok bünbánatot és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket" (Csel 3, 19). — A világi gond ellenvetése: Mit szól majd ehhez a környezetem, a családom, a barátaim, a feljebbvalóm? Nem származhat ebből hátrány, nem lesz belőle anyagi károm? Az Ige így szól: „Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen“ (Kol 3, 13). A világi gond ellenvetése: Megbocsátani és jogos panaszomról lemondani — nem ejt ez csorbát a becsületemen? Nem sérti ez az önérzetemet? Az Ige így szól: „Ne gyűjtsetek magatoknak földi kincset, ahol a moly és a rozsda emészti. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben" (Mt 6, 19—20). — A világi gond ellenvetése: Miért szalasszam el az alkalmat, földi javakra szert tenni? Miért mondjak le mindarról, amit földi javak nyújtanak: kényelmet, élvezetet és tekintélyt. Hisz ez ellenkezik a józan ésszel! — 90
