Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
Rövidesen kigyúlnak otthonainkban a karácsonyi fények, hogy egy-egy ajándék megmelegítse s örömmel töltse el azoknak szívét, akiket az Úrtól kaptunk, s akik oly drágák nekünk. Körülvesz minket gyermekkorunk emléke, s egyszer csak közel érezzük magunkhoz azokat, akiket határok, óceánok választanak el tőlünk. Talán egy futó pillanatra azokat is, akik már nincsenek közöttünk s már színről színre látják a Fiút, akit az Atya felmagasztalt, mert megalázta magát. Akik a rohanó időben nemcsak a karácsonyok egyre gyorsabb közeledését érzik, de az élet tovarepülését is, akik szívükben hordják a mennyei találkozó nagy napját, azoknak nincs drágább ajándék a csodálatos Gyermeknél, akiről azt írja az Ige, hogy „az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos, Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége“ (Ézs 9, 5—6). — Ebbe a nagyon véges létszakaszba Ő hozott kegyelmet, bűnbocsánatot, szabadulást, hogy átmentsen minket a végesből a végtelenbe, az ideigvalóból az örökkévalóba. Igen, nekünk, akik már realizáltuk a bűn sötétségének a hatalmát, vigasz és irányt szabó a csillag, karácsony csillaga. Ezért öröm a visszaemlékezés, ezért remény és erőforrás Jézus első eljövetele. S mily vigasztaló az is, hogy Ó felvette magára emberi mivoltunkat, átment a földi lét minden fázisán, kísértésén, terhén és buktatóján. Utat nyitott az Atyához s ma, amikor e Fiú megdicsőülve az Atya-Istennek jobbján uralkodik, éppen a vállalt sorsközösség kapcsán megértést tanúsít nyomorúságaink iránt, s szabadításával nem késik. Méltó hát, hogy mi is zengjük a mennyei seregek sokaságával: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat. “ Szabó Péter Igazi ajándék Az esztendő legszebb szakaszába léptünk. Az Úr jézusra emlékezünk, jövetelére, mint emberre és visszajövetelére, mint a mindenség Urára. Advent és karácsony idején érezzük meg erőteljesen, hogy milyen magasan felettünk van az Úr és mégis milyen közel jött hozzánk — személyesen közel. „Az övéi közé jött“ (Jn 1, 11), így szól János Jézusról és az Ő ebbe a világba való jöveteléről. Az, hogy Ö jött, Istennek nagy jele: Isten újra befogadta ezt a világot. Nem mintha Ő valaha is feladta volna, hiszen Ő teremtette, az Ö tulajdona az. Istennek küldöttei: angyalok és emberek; királyok, papok, próféták és mindazok, akiket Isten Szelleme vezérelt, mindig a világ felé fordultak. De Krisztusban Istennek olyan felénk fordulása történt, amely minden népet és minden egyes embert utolér. Az istennel való állandó szembeszállása ellenére az emberiséget az Úr újra elfogadta, Isten szeretetébe fogadta az embereket, akik egymás életét megkeserítik, ezért képesek most már ők is egymást elfogadni. De mit jelent ez? A házastársak elfogadják, szeretik egymást, ezért van közösségük. Azok a gyermekek, akiket a család fenntartás nélkül befogad, védelmet tapasztalnak és jól fejlődnek. A keresztyén közösségbe befogadott ember sok segítséget kap és boldogan dolgozik együtt a többi hivővei. Minden embernek szüksége van arra, hogy a környező világa befogadja, mert így jut megelégedett életre. Akit nem akarnak, az maga sem akar semmit. Aki nem akar semmit, az nem is munkálkodik, és az ilyen embernek az élete semmiről sem tesz bizonyságot. De azt senki sem tagadhatja, hogy Isten mindnyájunkat befogadott, elfogadott, ezért vagyunk az Ö védelme alatt. Ö tett bennünket életképesekké. Aki viszont nem fogadta be Krisztust, annak nincs képessége, szeretete embertársát személyválogatás nélkül befogadni. Isten jele — 88 —
