Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám

sten különleges útja „Igaz ösvényen vezet az Ö nevéért" (Zsolt 23, 3). Amikor egy utazó idegen országon utazik át, azt tapasztalja, hogy azt fő- és mellékutak sűrű hálózata vonja be. Némelyik mellékút gyorsfolyású pata­kok mentén halad, mások sűrű erdőben vesznek el, némelyek meredek hegyol­dalakon kapaszkodnak fel a csúcsig; mások tágas vidékeken vágnak át s réteken, mezőkön és alacsony erdőkön kígyóznak keresztül. De ezek mind mellékutak, sőt a legtöbb csak magán­­út. Gyakran nem is szabad behajta­nunk, mert nem szánták átmenő forga­lomra. De ezeken a kis utakon és dűlőutakon kívül minden ország főútvonalakkal is rendelkezik. Falutól faluig és várostól városig vezetnek ezek a nagy össze­kötő utak csillogó homokból, vörös agyagból, vagy szürke aszfaltból. Ezek utak a közönség számára. Mindenki előtt nyitva állnak, akik ezeken az uta­kon gyalog járnak, vagy járműveken utaznak: szegények és gazdagok, mun­káltatók és munkavállalók, kis embe­rek és előkelőek, mindnyájan igénybe vehetik egy országnak ezeket a nagy közlekedési ereit. Ugyanígy van a keresztyén életben. Némelyek azt mondják: „Isten még sosem mutatta meg nekem, mi az Ö különleges terve az én személyes éle­tem számára. Én még nem tudtam fel­fedezni semmilyen utat, amelyen ve­zet!" Lehet, hogy így van. Talán még sosem ismerted fel Isten különleges útját a te életed számára. De itt egy még fon­tosabb felismerésről van szó. Az egész Biblián keresztül, minden oldalon fel­tüntetve, fut egyetlen nagy, fontos főútvonal: az odaszánás főútvonala. Ez minden hivő számára rendelkezésre áll. Aki ezen a főútvonalon előrehalad, annak nem kell attól tartania, hogy el­téveszti istennek a neki külön kijelölt mellékútját. A legtöbb ember csak azért mulasztja el Isten külön elhívását személyes élete Bárányok A világ-mezőn szerteszéjjel, küszködve bozóttal, veszéllyel, mindig szebb, jobb füvet keresve, halad Isten nyája legelve ... Mindegyiknek egy út adódik: a bölcsőtől a koporsóig. De bármilyen legyen az útja, szeme a nagy teret befutja, s mondják is neki jónéhányszor, hogy a hegytetőn vár a Pásztor. Szerető hangja hív, terelget, ha csábítanak titkos berkek, vagy ha elámít cifra akol, a Pásztor azt is látja jól. Ilyenkor szívig ér a hangja és jaj, ha nem talál visszhangra. A farkassal Ő küzd meg értünk, és bekötöz, ha sebből vérzünk ... Meglátja azt, ha messze távol egy bárány elkószált a nyájtól. Otthagyja a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet, s visszaszerzi, öleli, hívja, hogy nyájának ne legyen híja. A bölcsőtől a koporsóig mindig halljuk hivogatóit... ... naptól égetten, eső-verten, vérző lábbal, tüske-tépetten, mindegy — csak benn legyünk a nyájban, Pásztorunk mellett mindahányan! Lukátsi Vilma számára, mert nem engedelmeskedett Isten általános és átfogó, minden hívő­höz intézett hívásának, hogy lépjen az átadás útjára és hagyja Istenre egész életét. „Ha valaki kész cselekedni az Ő akaratát, az felismeri, hogy az a ta­nítás Istentől való-e" (Jn 7, 17). Ez vi­lágos és biztos ígéret az Isten gyerme­kének, aki meghajta saját akaratát Isten akarata előtt és Neki adja át a veze­tést. Ch. E. Cowman — 67

Next

/
Thumbnails
Contents