Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
keresztyén hit lényegét és középpontját hamisítják meg azzal, hogy valamilyen másodlagos részlet-tanítást állítanak a középpontba (például szombattartás, étrendi szabályok, nyelveken szólás, Jézus visszajövetelének időpontja, ezeréves birodalom stb.), ahelyett hogy felismernék azok megfelelő helyét a Biblián belül. S hogy valamely egyház vagy közösség helyes úton jár-e, azt nem létszáma, hanem a lényeghez való viszonya dönti el. Bocsáss meg kérlek, ha levelem túl hosszú és fárasztó lett, de talán hozzásegít téged a felvetett problémák tisztázásához. Viszontlátásig üdvözöl, a többiek nevében is Kálmán Bibliai szimbólum Alvás = öntudatlanság és mozdulatlanság Isten felé Az alvást az írás éppúgy használja a bűn, mint a halál jelképezésére. Ahogy az alvó embernél a tudat és a mozgás erősen gátolt, sőt teljesen ki van iktatva, ugyanez az eset állhat fenn lelki-szellemi értelemben Istenre nézve. Jónás elmenekült Isten elől és lefeküdt aludni, ahelyett hogy feladatát végrehajtotta volna. Milyen megszégyenítő lehetett számára a kormányos kiáltása: „Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez!“ (Jón 1, 6 b). Halálról mint alvásról olvasunk Jób 14,12; Jer 51, 57; Dán 12, 2; Mt 27, 52; Jn 11, 11—13; 1 Kor 11, 30; 15, 20 és egyebütt. Szolgál az alvás a bűn és megkeményedés képéül is. Ilyen értelemben mondja Ézs 29, 10: „Rátok árasztotta az Úr a kábultság lelkét. Bezárta szemeiteket: a prófétákat; befödte fejeiteket: a látnokokat.“ Pál apostol többször beszél az alvásról, mint a sötétben-járásról. Ébresztgeti az alvókat, mert már közel az üdvösség (Róm 13, 11). „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus", kiált hozzánk Ef 5, 14-ben, majd így figyelmeztet: „Ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak ...“ (1 Tessz 5, 6—7). Az övéinek az őrizője, aki nem alszik és nem szunnyad (Zsolt 121, 4), a mi Urunk, aki a bűn és halál alvásából teljesen megmenthet, és a dicső célig mocsoktalanul megőrizve elvezethet bennünket. Krisztus tanítványának nyolc ismertetőjele: 1. Engedelmesség Isten Igéjével, a teljes Szentírással szemben Jn 8, 31 2. Egymás iránti szeretet, azok iránt is, akik nem a mi körünkbe tartoznak Jn 13, 35 3. Naponkénti megtagadása saját lényemnek és akaratomnak Lk 14, 26 4. Naponkénti elfogadása Jézus útjának és akaratának (a kereszt hordozása) Lk 14, 27 5. Belső elszakadás mindentől és mindenkitől Lk 14, 33 6. Készség az evangéliumért való szenvedésre 2 Tim 1, 8 és 2, 3 7. Teljes odaadás, készség, életünket az Úrért és Igéjéért odaadni Ef 5, 1; 1 Jn 3, 16 8. Nem magunkat, hanem az Úr Jézus Krisztust kell hirdetnünk és naggyá tennünk 1 Kor 2, 2; Gál 3, 1 Micsoda gyermek! Ugye, szeretsz eldicsekedni, barátaid azzal hitetni, hogy a tied micsoda gyermek, hordozhatod mint érdemrendet! Hisz oly szép, annyira jó nincs! Csak ints neki, csak egyet bólints, tüsténkedik, máris csinálja, szóval — szakasztott a papája. — Nem, kedvesem, engem ne áltass, mert nem olyan, vagy hogyha mégis, inkább magad röstelld, alázgasd, más érdeme: formálta ÉG is! Mi benne jó, mind nem tiéd az, s épp ez lehet számodra vigasz, hogy bár te vagy szegényke apja, kincseit a KEGYELEM adja. És hogyha rossz, ha tűrhetetlen, ha csak tövis sebzett szívedben, álmaidat hittel temesd el, MERT ÉRTE IS MEGHALT A MESTER! F. L. — 63 —
