Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
Van-e órád? Borús, esős napok A természetben is, az életben is vannak borús, esős napok. Vannak „nem szeretem“ napok, a könny és fájdalmak, csalódások és levertség napjai. Ilyenkor sötét, komor felhők vetnek árnyékot utunkra. De ezek is Istentől rendelt napok — áldásosak. Egy prédikátor egyszer egy öreg, beteges, magárahagyott asszonyt látogatott meg. „Ugye néném, most sötét felleg fedi útját?“ — kérdezte részvéttel. A beteg fölemelte fejét, ránézett a kérdezőre, s vidáman válaszolt: „Kedves testvérem, ha felhő nem volna, honnan jönne az eső, az áldás?“ Igaza volt! Hogyan növekedne bennünk az isteni mag, ha nem öntöznék felülről? Növénynek az esőre, lelkűnknek a szomorúság felhőire egyaránt szüksége van. A modern ember már nem tudná elképzelni magát óra nélkül. A pontos, jó óra felbecsülhetetlenül fontos és nélkülözhetetlen. Egész napi beosztásunk alapja az időmérő, a kronométer, az óra. Ez után tájékozódunk, hozzá igazodunk. És mégis, egy bizonyos szempontból a legpontosabb óra is tökéletlen és nem ad kellő eligazítást. A világ egyetlen órája sem tudja neked megmondani, hogyan töltsed el hasznosan az időt. Az órád nem törődik vele, hogy takarékosan bánsz-e az idővel, elfecséreled-e vagy agyonütöd. Nem figyelmeztet, nem csap lármát, nem jelentkezik. Csak jár, mutatja az idő múlását. Forognak a mutatók — múlik és lejár az idő, lejár az élet. Most még itt van az idő — itt az ideje, hogy keressed az Urat. Most még közel van és megtalálható. idegenek és vándorok „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön“ (Zsid 11, 13). Mit jelent az, ha valaki idegennek és vándornak, jövevénynek érzi magát valahol? Azt a helyet, ahol van, nem érzi otthonának, akármilyen jó körülmények között él is. Biztonságot csak az ad neki, hogy „Isten hatalma őrzi hit által“ (1 Pét 1, 5—6). Isten gyermekei számára idegen és nehéz a világ légköre. Szokásai fájdalommal töltik el, látva, hogyan rohan a vesztébe. Mindez nem teszi vonzóvá az ittlétét, mikor egy tiszta, megszentelt életre és környezetre vágyik. Egész lénye tiltakozik minden ellen, amitől az Úr Jézus elfordulna (2 Kor 5, 4). Igen, Isten gyermekeinek örök vágya, hogy a halandót elnyelje az élet. Az idegen, a jövevény nem igényel magának semmi megbecsülést és jogot, mert egész lelki világa ellenkezik e világ vágyaival, örömeivel és az örökkévalóságról való felfogásával. így ellenszenvessé, megvetetté, sőt üldözötté lesz, mert: „Azért haragszanak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába“ (1 Pét 4, 4). A hivő ember nem vár szeretetet e világtól, sem kíméletet vagy jóindulatot, hiszen az mást szolgál és annak a „más úrnak“, a világ fejedelmének népéhez tartozik. Ezért Isten gyermeke boldogan él minden szeretetlenség és nyomorúság között is e világon, s mind jobban átérzi, hogy neki itt nincs helye, nincs igazi nyugalma, de annál jobban érzi az Úr Jézus békéjét és szeretetét; azt a tiszta örömöt, amellyel az égi otthon gondolata tölti el és annak a szolgálatnak a gyönyörűsége, amelyre az Úr kegyelme elhívta és melyhez erőt is ad. E földön elviselt fájdalmak, szenvedések és csalódások nagyságával arányban tölti el Isten igaz gyermekeinek szívét a mennyei otthon gondolata és honvágya. L. J. — 55 —
