Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám
Erich Sauer: A jeruzsálemi templomtéren Úti benyomások (1.) Jeruzsálemet a templomtéren kell átélni, mert Jeruzsálem maga a templom. Aki a templomteret nem látta és egyúttal történelmileg meg nem értette, az nem „látta“ Jeruzsálemet a maga valóságában, még ha hosszú időt töltött is ott. Különleges ünnepi óra volt, amelyet korán reggel, közvetlenül Jeruzsálemből való elutazásom előtt, teljesen egyedül a „templom legtetején“ eltöltöttem. (A templom „orma“ nem egy épület tetőgerincét jelenti, hanem a templomtér délkeleti falának a szögletét.) Csaknem négy évezred nagy eseményei vonulnak el lelki szemeim előtt. Olyan események, amelyek éppen ezen a helyen játszódtak le. Gyakran foglalkoztam Jeruzsálem, sőt éppen a templomtér történetével, és most úgy tűnik, mintha itt a templom ormán üdvtörténeti és világtörténelmi látomásom lenne. Mintha a kövek és falak beszélni kezdenének körülöttem, és ez a szentséges hely sorra felvonultatná azokat a személyeket és eseményeket, amelyek által ez a hely a keresztyénség előtti egész történelem legtiszteletreméltóbb helyévé lett. Még a nemkeresztyén is, ha ismeri a templomtér történetét, kénytelen megvallani, hogy az egész föld valamennyi országában nincs még egy hely, amelyen (mindössze egy ötöd négyzetkilométernyi területen) annyi hatalmas esemény játszódott volna le, mint itt. Mérhetetlen távolságok találkoztak ezen a helyen, sőt közel négyezer esztendeje itt találkozik újra meg újra a föld és az ég. Gondolatban évezredeket megyek most vissza. Két embert látok fölfelé ballagni Mórijjá-hegyére. Hebronból jöttek, Betlehem hegyes vidékén át. Áldozatra készülnek, a mórijjá-hegyi áldozatra, amelyen az apa nem kímélte egyetlen fiát (1 Móz 22, 12; Róm 8, 33). Izsák feláldozásával Abrahám hitének legsúlyosabb próbáját éli át. Hisz abban, hogy Isten a halottat is életre keltheti, és „ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett“ (1 Móz 22; Zsid 11, 19). Azóta nevezik a hegyet, amelyen most állok és a környező hegyes vidéket Mórijjának, ami azt jelenti: „Az Úr hegyén a gondviselés" (1 Móz 22, 14). Most bensőmben egy angyalt látok. A Mórijjá csúcsán áll, kb. 300 méternyire a helytől, ahol állok, „a föld és ég közt, kezében kivont karddal, amelyet Jeruzsálem ellen nyújtott ki“ (1 Krón 21, 16). Az ítélet angyala Dávid népszámlálása után jelenik meg, mert az az Isten akarata ellen való volt. Arauna szérűjén áll, amelyet később Dávid megvásárol és ahol a bűnbánó király oltárt épít és égőáldozatot mutat be, hogy bűnéért engesztelést nyerjen (1 Krón 21, 18; 2 Sám 24, 18—19). Ezzel végérvényesen szent hellyé lesz Mórijjá csúcsa. Ábrahám és Dávid áldozatának mintegy folytatásaként Salamon itt építi fel templomát, s az égőáldozati oltár éppen azon a helyen áll, amelyen egykor Abrahám és Dávid bemutatták áldozatukat. „Elkezdte építeni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben, a Mórijjá-hegyen, ahol az Úr megjelent apjának, Dávidnak, azon a helyen, amelyet Dávid kijelölt a jebúszi Omán szérűjén“ (2 Krón 3, 1). Az a szikla, amelyen mindez történt, közvetlenül itt van előttem. Ma mohamedán sziklatemplom van rajta. A szikla csúcsát azonban, a dóm kellős közepén szabadon hagyták, hogy mint a mecsetben a legfőbb helyet, mindenki eredetiben láthassa. A keresztyénség előtti kor legtiszteletreméltóbb emléke ez a szikla. * Innen csak néhány méternyire Dávid indul rohamra katonáival a jebúsziak vára ellen (2 Sám 5, 6—10). Ezt látom a falhasadékon át dél felé. Közvetlenül mellettem fekszik Ófel, a templomhegy déli lejtőjén, mögötte pedig még dé— 36 —
