Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
Közbenjárónk az Istennél Hívlak, istenem, hívlak, mert „közel vagy azokhoz, akik téged igazságban hívnak“ (Zsolt 145, 18). Mert te igazság vagy. Taníts meg hát irgalmasságodra kérlek, szent Igazság, taníts meg arra, hogy téged igazságban hívjalak, mert nem tudom, hogyan kellene ezt tennem; de alázatosan esedezem, taníts meg erre! Tőled távol bölcselkedni annyi, mint esztelenkedni; de téged ismerni annyi, mint tökéletesen tudni. Oktass ki isteni Bölcsesség, taníts meg a törvényedre. Mert hiszem, hogy „boldog lesz az, akit te oktatsz és törvényedre tanítasz" (Zsolt 94, 12). Kívánlak hívni, azért kérlek, hogy ez igazságban történjék. Mi más lenne igazságban hívni az Igazságot, mint: a Fiúban az Atyát? Tehát szent Atya, a te szavad igazság és szavaidnak kútforrása igazság: éppen az a szavaidnak kezdete, hogy „kezdetben volt az Ige" (Jn 1, 1). Ama „kezdetben" imádlak téged, te ősforrás, az igazságnak amaz Igéjében hívlak téged, te tökéletes Igazság, akiben te magad vagy az igazság; igazgass és taníts az igazságban! Mert mi kedvesebb, mint az Atyát az Egyszülöttnek nevében hívni, az Atyát a Fiára való emlékeztetéssel kegyességre bírni, a királyt legkedvesebb magzatának nevével lecsillapítani? így szoktak a bűnösök a börtönből megszabadulni, a rabszolgák a bilincseikből; így szoktak a szerencsétlen halálraítéltek nemcsak felmeptettni, hanem azonfelül még szokatlanul nagy kegyelmet nyerni; csak a kedves gyermekük szeretetét kell a haragvó fejedelmeknek emlékezetébe hozni. így kerülik ki a vétkes szolgák uruknak kínos büntetéseit, ha közbenjár érettük édes gyermekük. Mindenható Atya, mindenható Fiadnak szeretetére kérlek, így vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy dicsőíthesse nevedet; szabadíts meg bűneimnek bilincseitől, veled-örök Egyszülöttedre kérlek; s kit a saját érdemeim a kárhozat ítéletével rémisztenek, jobbod felől ülő drágalátos szent Fiadnak közbenjárására kiengesztelődve, támassz új életre! Mert kicsoda más közbenjárót küldjék színed elé, nem tudom; hacsak nem azt, aki „engesztelő áldozat lett bűneinkért" (1 Jn 2, 2), „aki jobbodon ül, közbenjárván érettünk" (Rm 8, 34). íme az ügyvédőm nálad, Atya-Isten. íme a főpap, aki nem szorul idegen vérre, hogy kiengesztelhessen, mert saját vérével behintve tündöklik. íme a szent áldozat, mint fölajánlott és elfogadott jóillatú áldozat. íme a szeplőtlen Bárány, aki nyíröje előtt elnémult, akit arcul csapkodtak, leköpdöstek, gyalázatokkal illettek és „nem nyitotta meg száját". (Ézs 53, 7). íme, aki bűnt nem követett el, elvette a mi bűneinket és saját vérével gyógyította meg betegségeinket. Szent Ágoston elmélkedéseiből Aprily Lajos: Bartimeus Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz megérintette fénytől szűz szemem, világgá lett a bús világtalanság, s öröm borzongott át a lelkemen. Koldus-kövem felett a tér derengett, arcom felé egy arc világított, s káprázva néztem hívó, mély szemébe Annak, ki jött, megállt, meggyógyított. Szép volt, anyám, szememmel simogatni virág selymét, gyümölcsök bársonyát, vagy messze-húzó út ívét követni a dús vetésű Jordán-tájon át. Ma is csodám a csillagsűrűs éjjel, a nyári éj, mely csóvákat hajít, a virradat, mely kútvízhez kicsalja a város nőit és galambjait. Jerikó minden színe birtokom lett. Egész világ. De meddig lesz enyém? Ha börtönömbe holnap visszahullnék, tán elhullatnám s elfelejteném a pálma zöldjét, esti domb liláját, barna leányrajt, bíbor rózsatőt. De lelkem mélyén hordozom halálig, hogy láttam Öt, anyám, hogy láttam Őtl — 22 —
