Vetés és Aratás, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 2. szám

Halálból új életre

„Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élnénk még benne? . . . eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek“ (Róma 6, 2. 4. 13).

A templom szószéke nem arra való, hogy ott szép szónoklat hangozzék, hanem Isten itt és most hozzánk szóló, világos üzenete. A gyülekezet Ura húsvét ünnepén arra késztet minket, hogy hasonlítsuk össze a mi mai gyülekezeti életformánkat a feltámadott Krisztus élő gyülekezetével, amint az az őskeresztyén korban az első időben megjelent.

Ma egyre több ember úgy képzeli a keresztyénséget, hogy annak voltaképpen csak két határkőnél kell megnyilvánulnia. Elvisznek egy öntudatlanul szunynyadó csecsemőt a gyülekezetbe, ott megkeresztelik az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, hogy beiktattassék Krisztus „egyházába“. Aztán ennek semmi folytatása nincs: gyermekistentiszteletre

nem jár, nem konfirmál, hitét nem ismeri, Bibliát nem olvas, a gyülekezettel semmi kapcsolata nincs. Nincs semmiféle tudatosan vállalt közössége az élő Krisztussal — aztán, ha meghal, ravatalánál egy vagy két lelkipásztor hirdesse sírja mellett a feltámadott Krisztus nevében, a halál fölötti győzelmet, a dicsőséges örök életet, üdvösséget, feltámadást.

A feltámadott Krisztus parancsára keresztelünk; a feltámadott Krisztus életre keltő hatalmát hirdetjük a koporsónál

— de a két pont között egyre több embernél már semmi valóságos kapcsolat nincs a feltámadott Krisztussal. — Lehetséges így keresztyén életet élni, ezt keresztyén életnek nevezni? Chrysostomus, a Krisztus utáni IV. században élt nagy egyházatya hirdette: „Senki se vesse bizalmát a keresztségbe, ha utána nem folytat Krisztus-követő életet.“ S a holland ref. egyház zsinata olyan döntést hozott, mely szerint pusztán a gyermekkeresztség alapján nem lehet valakit keresztyénnek, Krisztus egyháza tagjának tekinteni.

Az őskeresztyén korban ugyanis éppen húsvétkor fogadták be évente az újonnan megtérteket az egyházba és keresztelték meg őket. De nem azért, hogy éppen egy szertartáson részt vegyenek, hanem hogy keresztségükkel kifejezésre juttassák: új életet kezdenek a feltámadott Krisztussal való közösségben, az Ő ereje által! Pál apostol a római keresztyéneket a keresztségre, mint életük legdöntőbb eseményére emlékeztette: „Nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az Ö halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben jár-Evangéliumi folyóirat 9. évfolyam 2. szám