Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám

AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... A nagy kínálat „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen" (Jn 3, 16). Kimeríthetetlen, nagy igazságok vannak a Szentírás eme egyetlen versében el­rejtve. Egy nagy igehirdető egyszer egy héten át minden este nagy hallgatóság előtt prédikált és minden este erről az egy versről beszélt. Valóban kifogyha­tatlan téma. Micsoda nagy igazságok találkoznak ebben az egyetlen rövid versben: Isten, az Ő szeretete, a vi­lág, Isten egyszülött Fia, a hit, a kár­hozat, az örök élet. Mindegyik ezek közül hatalmas, kimeríthetetlennek lát­szó téma. Isten szereti a világot, szeret téged, megmentésedet akarja, azt, hogy el ne vesszél. A legtöbb ember nem tudja, hogy ő el­veszett. Egy nagy előadóteremben a kis Jancsi messze elsodródott édesanyja mellől. Egészen előre ment és ott bá­mészkodott a pódium előtt. Édesanyja kereste őt, majd a hangszóró hirdette: „Jancsika, jelentkezz, elvesztél, anyu­kád keres!" Jancsika nem jelentkezett. Végül is az édesanyja megtalálta és szemrehányásokkal illette, hogy miért nem jelentkezett; nem hallotta, hogy kereste őt? Jancsi hallotta a felhívást, de: „Anyukám, én nem vesztem el. Azt hittem, egy másik Jancsikát kerestet az édesanyja.“ Milyen nehezen ismeri fel az ember, hogy ő elveszett! Isten az embert azért teremtette, mert szerette és mert szeretetében részesí­teni akarta. A bűneset óta az ember mindig menekül Isten elől, mindig rej­tőzködik előle. Megszakadt a kapcso­lat. Az ember bizalmatlanná lett Isten iránt. Ellenségének tekinti. Isten az em­bernek ezt az állapotát így nevezi a Szentírás szavai szerint: az ember el­veszett. És ha valaki ebben az elveszett állapotában hal meg, örökre elveszett marad; nemcsak testi halál, hanem az örök halál is vár rá. Rettenetes dolog elveszettnek lenni. Isten életre teremtett bennünket, de eb­ben az elveszett állapotban az ember csak tengődik, igazi élete nincsen. Fo­galma sincs az embernek arról, hogy mi az igazi élet. Hajszolja az örömöket, keres valamit — de Isten nélkül célját tévesztette. „Az ifjúkor: tévelygés, a férfikor: küzdelem, az öregkor: megbá­nás" — mondotta egyszer valaki. És mennyire igaza volt! De milyen más az élet Krisztussal! Isten nem akarja, hogy te elveszett ma­radj! Éppen ezért küldte el Jézus Krisz­tust, hogy az elveszettet megkeresse és hazahozza. Milyen megkapóan írja le ezt Ő maga egy példázatban. Egy juh elveszett. A jó pásztor elindul a kere­sésére és nem nyugszik, amíg meg nem találja. Felveszi a vállára a kimerült, csapzott, eltévedt, de megtalált bárányt és hazaviszi. Otthon egybehívja a szomszédokat és együtt örülnek az elveszett, de megta­lált báránynak. Éppen ilyen öröm van a mennyben az Isten angyalainak színe előtt egy megtérő bűnös felett. Isten nem az elveszett sorsát szánta neked, hanem az örök életre hív. Az elveszett bárány nem tud hazatalál­ni maga, ezért a pásztor utána ment. Téged is hív és szólítgat az ő szava! Most is üdvösségre hív téged a Meg­váltó. Milyen nagy kegyelem az, hogy még mindig fáradozik, még mindig hívo­gat, még mindig nem az ítélet sújt le reánk, hanem a kegyelem napja ragyog, a drága lehetőség ideje van. Tudod, hogy ez viszont másrészt mi­csoda felelősséget jelent? Ma van a kegyelem napja, de semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy meddig tart ez a lehetőség. Holnap lejárhat már — a szíved megkeményedik, végleg el­fordulsz a kegyelemtől vagy hirtelen — 10

Next

/
Thumbnails
Contents