Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

AZ ÉTER HULLÁMAIN AT... Isten adósai „Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanok­nak adósa vagyok, azért kész vagyok az evangéliumot nektek is hirdetni, akik Ró­mában vagytok“ (Róma 1, 14—15). Pál apostol bátor ember volt. Azt olvas­tuk, hogy Rómába készült menni, és ehhez bátorság kellett. Azon időben már bejárta a római birodalom egy te­kintélyes részét, és nyilvános fellépése sok helyen zavargásokra adott okot. Feltehető, hogy emiatt a római hatósá­gok „fekete listájára“ került. Ehhez hoz­zájárult, hogy Róma városa a császári kultusz centruma volt; aki a császár isteni voltát kétségbe vonta, az életét kockáztatta. Krisztus evangéliumának a hirdetése ezért Rómában veszélye­sebb volt, mint bárhol másutt. Pál tudta ezt, de ez nem riasztotta vissza attól, hogy ott is hirdesse a Megváltó Krisz­tust. Bátran, elszántan, mint aki Isten­ben bízik és senkitől sem fél. Mi késztette erre a nagy apostolt? Mi­re magyarázható lankadatlan hitének és lelki aktivitásának szinte példátlan len­dülete? A választ erre ő maga adja: „A Krisztus szeretete szorongat minket“ (2 Kor 5, 14). Egy másik fordítás szerint: Krisztus szeretete az életünk hajtóere­je! — Ha egy akkumulátort villanyáram­mal töltenek meg, energiaforrás lesz belőle. Ha egy szívet Isten szeretete tölti be, lelki erő árad belőle. Az apo­stol szíve is ilyen volt. A rómaiakhoz írt levelében ezt írja: „Az Isten szeretete kiáradt szívünkbe“ (5, 5). Isten rááradó szeretetét azonban nem tekintette „ma­gántulajdonának", ami felett szabadon rendelkezhetett, hanem inkább egy fele­lőséggel járó „bizománynak“, amelyről számot adni tartozott az Isten országa Urának. Ezért nevezte magát adósnak. Adósa vagyok görögnek és barbárnak, bölcsnek és tudatlannak — írta a római hívőknek. Pál tehát kijelenti: Én adós vagyok! Mit akart ezzel mondani? Azt, hogy tar­tozása van Istennel szemben. És ha megkérhetnénk, hogy részletezze ezt a tartozását, ezt mondaná: A Krisztus gyülekezetét üldöztem, de Uram meg­bocsátott nekem. ítéletet érdemeltem, és kegyelmet nyertem. Gyűlölködő vol­tam, és szeretetben részesültem. Ér­demtelen bűnös voltam, és most a Krisztus követe vagyok. Isten kegyel­mét élvezem, Krisztus szeretetét bírom és a Szentlélek vezetését tapasztalom nap nap után. Ez az életem nagy adós­sága, és e tartozásomat igyekszem tő­lem télhetően letörleszteni azáltal, hogy Krisztus evangéliumát hirdetem, Isten szent országát építem és minden tudá­somat a gyülekezetek nevelésére fordí­tom. — így szólna Pál apostol, ha meg­kérdezhetnénk; ez volt az, amivel tarto­zott Urának és Mesterének. De miért nevezi akkor magát kortársai adósának? — kérdezhetné valaki. Azért, mert tudta, hogy Isten az adósságunkat felebarátaink javára könyveli el, és eb­ből következik, hogy azt, amivel neki tartozunk, azoknak kell letörleszteni. Ezt a „törlesztési rendszert" maga az Úr Jézus vezette be. A feltámadása után így szólt egyik tanítványához: „Simon, ió­nénak fia, szeretsz-e engem?“ És ami­kor Péter igen-nel válaszolt, így utasítot­ta: „Legeltesd az én bárányaimat!“ Ez annyit jelentett: Törleszd le azt, amivel nekem tartozol, az enyéimnek. Jézus Urunknak ez az elve átszövődik majd­nem minden tanításán. Idézzünk egyné­hány erre vonatkozó kijelentését: „Amit cselekedtetek eggyel e legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek (Mt 25, 40). — Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek (Mt 5, 7). — Ha megbocsátjátok az emberek­nek az ő vétkeiket, megbocsát nektek is a ti mennyei Atyátok“ (Mt 6, 14). — Az apostolok tanítása is ezen elv alapján történt. János apostol ezt írja: „Arról is­mertük meg a szeretetet, hogy Ő (ti. Krisztus) az életét adta érettünk; mi is kötelesek vagyunk életünket adni atyánkfiáiért“ (1 Jn 3, 16). Pál apostol adósnak mondta magát. Mi is azok vagyunk, kedves hallgatóim. Is­ten megajándékozott kegyelmével és el­— 10 —

Next

/
Thumbnails
Contents