Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám

A felebaráti szeretet titka

E. J. Carnell:

Az alkoholistákat mentő szövetség mélységesen tiszteli a szeretet törvényét, és nem ok nélkül. Tudják, hogy az iszákos nem ura önmagának és képtelen szembenézni a valósággal, amíg meg nem győződik róla, hogy vannak, akik szeretik és tisztelik. Ezért ez a szövetség eleven közösséget alkot, mely törődik a rászorultakkal; tagjai az éjszaka bármely órájában hajlandók felkelni, hogy valamelyik barátjukkal együtt legyenek, akinek erre szüksége van.

Az Úr követőinek könnyű könyörületességre indulni, mert tudják, hogyha a Szentlélek nem fékezné meg őket, ugyanazoknak a félelmeknek és aggodalmaknak lennének a rabjai, amelyek az embereket az alkoholhoz kergetik. Minden, amink van és amik vagyunk, az isteni kegyelem ajándéka.

Ha felebarátunk történetesen hivő keresztyén, akkor különösen sok okunk van arra, hogy jóságosak és szerető szívűek legyünk. Az Újszövetségben szebbnél szebb részek utalnak erre a feladatra. Például: „Minden keserűség, düh, harag, lárma és istenkáromlás vettessék ki közületek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is a Krisztusban megbocsátott néktek" (Ef 4, 31—32).

A hivő keresztyének buzgóságukban, hogy a tökéletesség általánosan elfogadott, ismert ideálját elérjék, ellenszenvet kelthetnek maguk iránt. Annyira törekednek ez után, hogy végül is egymással versengenek, saját maguk választanak hősöket, akiket a maguk módján tisztelnek. Rituális keresztyének elvetik a más hagyományokat követő keresztyéneket csupán azért, mivel nem tartoznak a szerintük helyes felekezethez.

Csak a több, a cselekvő szeretet tudja az ellenségeskedést és versengést megakadályozni. Ennek a szeretetnek az alapja az a szeretet, melyet Isten tanúsított irántunk a Krisztusban. Az érett, hivő keresztyén tudja, hogy hit által igazult meg. Nem kell titokban aggodalmaskodnia az életéért, mert az élet Ura elfogadta őt.

Ha a hivő keresztyén megtanulta, hogy felebarátját mint embert tisztelje, akkor meg tudja teremteni azt a közvetlen kapcsolatot, amely ajtót nyit a feladatok és értékek helyes felismerése felé. Ez őt magát is gazdagabbá teszi, azonban először a saját életében kell

bizonyságot tennie az igazságról. Ha nem jóságos és tapintatos, a közeledésében nem lesz erő.

Ma nagy szociális változások korszakát éljük. Prófétai ítélet alá kerülnek a törzsek közti igazságtalanságok, a gyarmatosítás, a kiváltságos társadalmi osztályok, a faji megkülönböztetés és a felekezeti előjogok. A társadalmi formáknak ebből eredő felbomlása végzetes lehet egy olyan egyénre, akit a gyermekkorából magával hozott érzelmei kínoznak és aki egy felnőtt világban azt képzeli, hogy ő még mindig gyermek, s nem tud felülkerekedni azon az érzésen, hogy állandóan harcolnia kell az ellenséges és változó társadalmi renddel. Kétségbeesetten vágyódik arra, hogy megnyugtassák olyan emberek, akik érzelmileg érettek, és ezért képesek azt cselekedni, ahogy szeretnék, hogy velük cselekedjenek. És ki alkalmasabb erre a megnyugtatásra, mint az a hivő keresztyén, aki ismeri az isteni megbocsátás értelmét?

Az aggodalom és félelem úgy átjárták a társadalmat, hogy a pszichológia erős gyógyító hatalommá lett. Mindenfelé látjuk a gyökértelenné vált életek szomorú következményét: iszákosság, elválás, bűnözés és a szilárd erkölcsi törvények általános lazulása. A keresztyének persze csendes félrehúzódással is figyelhetik ezeket a jelenségeket. De szégyen reánk, ha ezt tesszük, mert arra hivattattunk el, hogy osztozzunk Krisztus könnyeiben, melyeket az elveszett és haldokló világért ejtett. Csatornák legyünk és arra szolgáljunk, hogy rajtunk át Isten szeretete kiáradhasson a rászoruló lelkek felé. Bizonyságot kell tegyünk arról a biztonságról, mely felül áll az emberek versengő bizonytalanságán és kegyetlenségén.

Az emberek iránti magatartásunkat általában a felebarátunk iránti egyéni magatartásunk, szeretetünk fogja irányítani. Fel tudunk-e emelkedni a szeretet királyi törvényének magaslatára, hogy úgy cselekedjünk, ahogy szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek? Vagy valamelyik felebarátunk hibáival azt akarjuk magunknak bebizonyítani, hogy mi felsőbbrendűek vagyunk? Választanunk kell, bár a választást nem lehet egyszer s mindenkorra megejteni. Valahányszor egy másik emberrel állunk szemben, mindig újra választanunk kell. Mindennap minden percében választanunk kell — a mai napon különösképpen.

— 5 —