Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám
A pohár Bibliamagyarázat Máté evangéliuma 26. fejezetében arról olvasunk, hogy az Úr Jézus a húsvéti ünnepet tanítványai körében ülte meg. Ennek, az Ó- szövetségben elrendelt legfontosabb része a húsvéti bárány elfogyasztása volt. Közvetlen utána azonban az Úr Jézus valami egészen új dolgot vezetett be. Ennek az újításnak a bárány elfogyasztásához csak annyi köze van, hogy a húsvéti bárány az Úr Jézus által szerzett megváltás egyik árnyképe. Azt is mondhatnánk, hogy az Úr Jézus az évente megismétlendő véres áldozat helyett egy vértelen áldozatot létesített, melynek jelképei a kenyér és a bor. A kenyér az Úr testét jelenti, amely Jézus áldozatában szószerint „megtöretett“, akár a kenyér, amelyet tanítványainak adott. A bor pedig az Úr vérének a jelképe, amely megostoroztatásánál és megfeszítésénél ontatott ki. Az Úr Jézus a 28. versben ezt mondja: „Kiontatik bűnöknek bocsánatára!“ — Ezzel azt jelenti ki, hogy az ő áldozatának elfogadása bűnbocsánatot közvetít. De az Úr Jézus még hozzáfűzi, hogy „e vér az újszövetség vére". Tehát, hogy az ő áldozata, kereszthalála egy, az Istennel kötendő új szövetség, új üdvtörténeti korszak kezdete, amely az ő egyszeri áldozatából fakad, tehát évenkénti — s egyáltalán — megismétlésre nem szorul. Az Úr Jézus később tanítványai kíséretében az Olajfák hegyére, Jeruzsálem felé tekintő lejtőjén egy kertbe ment, hogy elfogatása és megáldoztatása előtt mennyei Atyjával beszélgessen, közösségben legyen. Tanítványaitól kissé eltávolodva, a 39. vers szerint így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár!“ E pohár és a tanítványainak nemrég nyújtott pohár között mély összefüggést találunk. Amikor az Úr Jézus a Jordánban megkeresztelkedett, azaz bemerítkezett, a megváltási megbízatását fogadta el. Most pedig azt kell átélnie, amit akkor vállalt! E pohár tartalma keserű, borzalmasan keserű. Keserűbb, mint az epével vegyített pohár tartalma, amelyet megfeszítése előtt nyújtottak néki! (Mt 27, 34) Ez a pohár ugyanis az egész emberiség minden bűnének, gonoszságának és megromlottságának az összességet jelképezi. Most lett az Úr Jézus „Istennek ama Bárányává, aki a világ bűnét hordozza“ (Jn 1, 29). Isten és a bűn, a lehető két legnagyobb ellentét! Ha az Úr Jézus a „világ bűnét“ magára vette, akkor a 2. Korintusi levél 5, 21. verse szerint: „Őt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk!“ Figyeljük meg: nem „bűnössé“, hanem „bűnné“ tette. Az Úr Jézus számára az volt a legnehezebb, hogy abban a pillanatban, amikor ezt a jelképes poharat kiitta, az ő mennyei Atyjával való közösséget veszítette el. E kapcsolat megszakadása a kárhozat. Az Úr Jézus azt a kárhozatot szenvedte el, amelytől mi akkor szabadulunk meg, amikor az ő halála révén hit által Istennel megbékéltünk. Ha az Úr Jézus e keserű pohár kiürítését megtagadta volna, akkor ma az ő vérében rejlő újszövetségi poharat nem ihatnánk. A mennyei Atyjától való elszakadás Krisztust felettéb megterhelte és számára kimondhatatlanul nehéz lelkitusát jelentett, míg végül — reánk való tekintettel — alázatos szívvel mondhatta: „Atyám, legyen meg a te akaratod!“ Hevesi Ödön Bűnbánat Én Mesterem, hogy tudtál szeretni, mikor én mindig oly gyarló voltam! Talentumaid földbeástam, s részegként fetrengtem a porban. Ma csendesen megnyílt a lelkem, s éreztem minden rút hibám, én Mesterem, mennyeknek Ura, kiégett szívem úgy kíván! Fáj tenger vétkem, mert feladtam küzdelem nélkül minden harcot, én voltam, aki meggyaláztam arcomon rég az Isten arcot. S mikor a bűntudat szorongat, telkemen mély ború remeg, látom dicsfényben felragyogni szent, töviskoszorús fejed. P. B. — 15
