Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám
ta ezt, és Pál alázatos bátorsággal mondja el nekünk, hogy nem tudja mi következik reá, de egyben bizonyos, hogy Jézus Krisztus fog magasztaltatni az ő testében, a halála által is. Adjon ilyen áldott ígéreteket neked is az Úr és segítsen a beteljesüléshez. Volt egy ember, aki felöl Isten szeretettel mondott jót; jót egész házanépe felől, mégis meg kellett azt változtatni a vakmerő bűnök miatt (1 Sám 2, 30). Istennek minden jó ígéretét meg kell ragadnunk és mint Mária, szívünkben forgatnunk és a beteljesedés felé szent engedelmességgel mennünk. Amikor pedig nehéz ítéletet mond, mindig elkerülhetjük azt, ha többé nem bízunk magunkban, hitünk erejében, hanem egészen az Úr kezébe adjuk magunkat. Isten áldott csodát végez bennünk. Az a Péter, aki oly hitványul tagadott, bátor vértanú lett végül, és a jó jövendölés egészen betelt rajta. Volt olyan idő, amikor Pál úgy vélte, hogy Démással még hatalmas munkát végeznek majd együtt, de Démás nem becsülte meg ezt a reménykedést, nem tört annak beteljesülése felé. Felőled Isten a legnagyobb jót gondolta, Fiának ajándékozott téged, hogy vele együtt mindent örökölhess. Útjába állanái a beteljesülésnek, vagy egyengetnéd az Úrnak útját, hogy ezt rajtad véghezvigye? Milyen beteljesülés felé mégy most? Válaszd az életet, hogy élhess mind te, mind a te házadnépe. Z. 1. A szolgáló Fő! „Mert melyik nagyobb: az-e, aki az asztalnál ül vagy aki szolgál? Nemde, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolqál" (Lk 22, 27). Milyen nehezére eshetett a tanítványoknak, mikor az Úr Jézus figyelmeztette őket, hogy milyen nagy akadálya a lelki-szellemi élet fejlődésének a beképzeltség, az Úrral szemben támasztott igény az érte való szolgálat megjutalmazása iránt. Mennyire bánthatta öntudatukat, természetes gőgjüket, hogy az Úr Jézus a szolgákkal hasonlítja őket össze, arra intve, hogyha mindent megcselekedtek, amit nekik parancsoltak, akkor is azt mondhatják csak: „Haszontalan szolgák vagyunk" (Lk 17, 10). Tudjuk, hogy a tanítványok az Úr Jézussal inkább uralkodni szerettek volna, mint szolgálni. Jakab és János, a Zebedeus fiainak anyja ezzel a kéréssel fordult az Úrhoz: „Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb, a másik bal kezed felől üljön a te országodban“ (Mt 20, 21). A többi tanítvány is inkább uralkodni szeretett volna, mint szolgálni. Három esetről olvasunk a Bibliában, hogy a tanítványok azon versengtek egymással, ki lehetne közöttük az első. Az egyik alkalommal, mikor Jézus látta az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket állított maga mellé s arra tanította őket, hogy legyenek kicsinyek, mint a gyermek: „Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy“ (Lk 9, 46— 48; Mt 18, 1—5). A második eset, hogy a tanítványok afelett versengtek, ki a nagyobb közülük. Úton történt, mikor Galileán áthaladva Kapernaumba mentek az Úrral együtt (Mk 9, 33—34). Ekkor, menet közben hátramaradtak, mert tudták, hogy az Úr közelében erről a kérdésről nem lehet tárgyalni. Mikor Kapernaumba megérkeztek, valószínűleg örültek is, hogy olyan jól elintézték a dolgukat, hogy Ö azt észre sem vette. Ezért nagy lehetett a meglepetésük, mikor odahaza megkérdezte őket az Úr: „Miről vitatkoztatok útközben?“ Nagy meglepetésüket elárulja az a tény, hogy az Úr kérdésére nem feleltek, hanem „hallgattak“. Harmadszor az utolsó vacsora alkalmával támad a tanítványok között vita elsőségük kérdésében. Ezt a vitát az Úr most már végleg el akarta dönteni, tanításával és példájával egyaránt. „Nagy kívánsággal kívántam, hogy ezt a húsvéti bárányt veletek megegyem" (Lk 22, 15) — e szavakkal tárja fel a — 6 —
