Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám
A napkeleti bölcsek Bibliamagyarázat Január 6.-át a „három király ünnepének“ ismerjük. Történetüket Máté evangéliuma 2. fejezete ismerteti, de őket nem királyoknak, hanem „bölcseknek“ nevezi. Az Újszövetség eredeti görög szövegében a „mágus“ kifejezés áll. Kik voltak ők és honnan jöttek? „Napkeletről“ — vagyis Palesztinától keletre, a két nagy folyó, a Tigris és az Eufrátesz környékéről. E vidéken, a káldeai Ur-ban, élt egykor Ábrahám is. Ugyanerről a tájról hívta Bálák király a próféta hírében álló Bálámot, hogy a Kánaán földjére útban levő zsidóságot átkozza meg. A Biblia a hagyományt, hogy három királyról lenne szó, nem támasztja alá. Azt sem, hogy ezek a látogatók három különböző népfajhoz tartoztak és hogy egyikük szerecsen lett volna. Ezek a bölcsek minden valószínűség szerint Nóé fiai közül, Sém családjából származtak és a csillagok járását figyelték. A csillagok világa felől nyert tapasztalataikat a családban, apáról fiúra adták tovább. Ez a tudás egyrészt csillagvizsgálatot, vagyis csillagászatot, másrészt csillagjóslást, vagyis a csillagok állásából való jövendölést jelentette. De ez a jövendölés a ma divatos asztrológiával, csillagjóslással nem volt azonos. Elődeiktől azonban nemcsak tudást, hanem istenhitet is örököltek. Nem voltak „zsidók“, akik a Mózes által adott törvényeket ismerték és azok szerint éltek volna, de jámbor egyistenhivők. Éppen mert Istennel olyan szoros kapcsolatban álltak, tudta őket Isten egy csillag által irányítani és álomban velük beszélni Hevesi Ödön A nyomjelző Ütünk délnek visz, a forró égöv alá. Messina útján haladunk. Az Etna kénsárga füstfeilege, mint Szicília jellegzetessége, ott gomolyog a hegycsúcs fölött. Ezüstfényű sirályok csapata kíséri hajónkat. Az ég sötétkékje a víz csöndes tükre fölé terpeszkedik. Kapitányunk jókedvű volt. Az öreg tengeri fóka az utasok egy részével ismertető útra indult. A kíváncsi tekintetek előtt sorra feltárultak a hajózás titkai. A társaság egyik tagja megkérdezte, hogy mire való az a rengeteg mérőszerszám, hiszen a kormánykerék kezelése elég egyszerű lehet. — Kérem, próbálja meg, — szólt a kapitány mosolyogva, öt percig ön fog kormányozni. Figyelje meg jól a jelzést és az iránytűt. 176 alatt kell maradnunk. Hangoskodó utasunk boldogan áll a kormány mellé. Meggyőződése, hogy játszi könnyedséggel intézi majd a dolgát. A próbaidő letelt. — Nos, nem csináltam kitűnően? — kérdi. Az öreg csendes morgással a nyomjelzőhöz megy és kihúzza a papírtekercset, melyre a nyomjelek rárajzolódtak. — Itt van, hasonlítsa össze az ön jeleit kormányosunk jeleivel. — Borzasztó, az egész csupa görbe vonal! Egyenesnek a nyoma sincs rajta. — Látja, még arra sem képes, hogy az irányt megtartsa. Jól néznénk ki vihar esetén. Az egész társaság nevetett és gúnyolódott, hiszen a nyomjelző világosan mutatta a görbe utakat. Nem hasonlít-e az életünk ilyen tengeri úthoz? Mi is ott állunk magabiztosan kormányunk mellett abban a szilárd hitben, hogy képesek vagyunk azt egyenesen vezetni. Régi, bölcs mondás: „Az embernek minden útja igaz a maga szemei előtt“ (Péld 21,2). Minél tovább időzünk ebben a tévhitben, tévelygésünk annál inkább megrögzödik, míg majd az örökkévalóságban a nagy fel— 12 —
