Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám
MIT MOND A BIBLIAI H u'J'*hn A gyülekezet lényegéről (3.) 4. A gyülekezet — az elhívottak és kiválasztottak serege (eklézsia). Nem élünk a „keresztyén népek“, még kevésbé a „keresztyén világ“ korszakában, ahogy ezt századokon át hitték. A világ felébredt ebből az álomból. Kiderült, hogy ez a gondolat csak szép ábrándkép. Különösen az utóbbi évtizedekben lezajlott két világháború borzalmai tépték ezt szét. De nem is volt ez a felfogás sem Istentől való, sem biblikus. Az őskeresztyén korban sem ismerték (2 Thess 2, 1—12). Mióta a zsidó nép Krisztust elvetette, Isten félretette Izraelt. Áttért az egyes emberek kiválasztására „minden népek közül“ (Róm 11, 25). Elkövetkezik az idő, amikor egész népek megtérnek majd Istenhez (Csel 15, 4—17 vö. Zak 8, 20—23). Tehát a gyülekezet kezdete óta Isten minden népek közül elhívja azokat, akiket „kiválasztott a világ teremtése előtt" (Ef 1, 4). Ezeknek az elhívott kiválasztottaknak a seregét nevezi az írás „ecclesia“-nak (görög), azaz az elhívottak és kiválasztottak gyülekezetének. Az egy szó mindkettőt jelenti. Az ecclesia gyülekezettel, közösséggel, öszszegyülekezettekkel való fordítása csak részben fedi a jelentését. Nem is a politikai életből kölcsönözték a szót, amelyet az újszövetségi gyülekezet születésének idejében használtak az állami alkalmazottak vagy alattvalók gyűlésének, vagy valamely más testületnek megjelölésére. Az ecclesia szó bibliai értelemben a Septuagintából (az Ószövetség görög fordítása) származik, amely mintegy százszor használja a „quahal“ (héber) szó fordítására. Az Ószövetség ezzel a szóval jelöli az Istentől kiválasztott (5 Móz 7, 6a), Istentől elhívott (5 Móz 7, 6b), Istentől kimentett (Jer 51, 45), Istentől kinevezett (2 Móz 3, 10—11), Isten körül (2 Móz 25, 8), Istenhez (5 Móz 30, 3—4), Istennel egybegyűlt (2 Móz 29, 42) tulajdon népét Istennek (5 Móz 7, 6). Istennek ez az ószövetségi népe azonban csakhamar méltatlannak bizonyult. Ezért már igen korán felváltja a „maradék" („megtérő maradék") szó, mintegy 60-szor az Ószövetségben (2 Móz 32, 10; Ézs 4, 2—4; 10, 20—23; 37, 31—32; Zak 8, 12; Sof 3, 12 —19 stb.). Jelentését a Jer 31, 2 foglalja össze. Ez megváltoztatja ennek a népnek egész lényét és történelmét. Ezt a „szétszórt“, „kiválasztott“ „maradékot" gyűjti össze a Messiás (Krisztus). Először is ez volt a feladata (Mt 15, 24; 10, 5— 6; 22, 14; Lk 18, 7; Jn 3, 16; 11, 52). Alkalmilag azonban utal már a tulajdonképpeni újszövetségi gyülekezetre és előkészíti azt (Jn 10, 16. 27—28; 4 ,14. 35. 39—42; 8 ,11). A „maradéknak“ ez a gyülekezete képezi az újszövetségi gyülekezet magvát (Csel 1,14 —15; 2, 1. 39. 41. 47; 4, 4. 32; 6, 7; 8, 7 stb.), amely egyre gyarapodik, először samaritánusokkal, végül az egész embervilágból való elhívottakkal (Csel 2, 39; 10, 34—35; 15, 14—17; 26, 17—18; Róm 11, 25 stb.). 5. A gyülekezet — minden nép közül az elhívottak, teljes számmal Isten kiválaszt és megszámlál. — Már Sém utódait is megszámlálta. Nóé áldása áldások hordozójává teszi őket. Még az életéveik is számon vannak tartva (1 Móz 11). Még pontosabban számon van tartva Isten ószövetségi népe, családok és törzsek szerint (1 Móz 46; 4 Móz 1. 2. és 26. fej.). Sőt idejük lejárta is meg volt és meg van határozva (Lk 19, 42—44). Újszövetségi népét is pontosan számon tartja Isten, mégpedig száma, ideje, sőt munkái szerint is: a) száma „teljes", azaz megállapított szám (Róm 11, 25. vö. Csel 2, 41; 6, 7; 11, 21; 16, 5; 13, 48), b) ideje „Isten kezében van“, aki pontosan megállapítja és beosztja azt (Zsolt 31, 16; Lk 21,24; Csel 1, 7), c) amit átél és tesz, azt Isten előkészítette, mérlegelte, számon tartja (Mt 10, 30; Ef 2, 10; Jel 22, 12; Csel 8, 26—29; 9, 6 stb.). Most a „népek idejében“ élünk (Lk 21, 24), miután Izrael idejét Isten kiiktatta (Lk 19, 42. 44). Mi legfeljebb csak arra az időre számítgatunk, tervezgetünk, amit az Úr ajándékoz nekünk, hogy azt maradéktalanul kihasználjuk Urunk nagy ügyének szolgálatára (Zsolt 90, 12). Ha nem így tennénk, nagyot tévedhetnénk terveinkben és számításainkban. Figyelnünk kell a világban folyó történéseket, hogy felismerjük: készen kelt állanunk a munkálkodásra (Lk 21, 28; Jn 9, 4; 6, 17). Isten választ, számol, mérlegel és felbecsül, mégpedig nagyon pontosan és megbízhatóan! (Dán 5, 25). „Ez a győzelem a mi hitünk" c. könyvből — 12 —
