Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám

Ungár Aladár: Isten tanít Isten Igéje sokszor beszél arról, hogy Isten tanít, és mi tanulunk. Azonban a meg nem váltott embernek nem tanítóra, hanem először Megváltóra van szüksége. Isten az Ő gyermekeit tanítja. Mindenki tanulhat (Titus 2, 11). Ő személyválogatás nélkül mindenkit tanítványává fogad. Isten iskolájában is van elemi, közép- és főiskola, sőt tanítóképző is (Zsid 5, 12). Itt is hamar meglátszik, milyen tanulók vagyunk, figyelők-e vagy makacsok, akiket pót­vizsgára kell utasítani. Elemi ismeretek: olvasni, tanulni az Igét, beszélni róla, számolni az Ö dolgaival. Kötelező olvasmány az Ige (Zsid 13, 9) — nem nyalánkság. Isten nem csap ki, türelmes még a ke­rülőkkel is (Jónás). Magasabb osztály: mikor megtanulunk Istenben bízni, mindent tőle várni, aggo­dalom nélkül reá bízni még a gyerme­künk életét is. Még magasabb fok: hálát adni és még a kérést is hálaadással kérni (Fii 4, 6). A hitetlenség helyébe pozitívumot ten­ni: bizalmat. Nem beletörődni a változ­­hatatlanba, hanem pozitív bizalmat táplálni hálaadással. „Megtagadva a világi kívánságokat" (Tit 2, 12). Vigyázzunk, hogy a korszel­lem erőt ne vegyen rajtunk (1 Jn 2, 15), hanem keressük Isten országát. Olyan örömöt szerezzünk, melyet a Szentlélek megpecsétel. Ha valaki Jézushoz megy, az az után vágyik, ami a saját életéből hiányzik: tisztaságra, szelídségre (Mt 11, 28— 30). A szeretet nem tantárgy, ezt a Szentlélek kiárasztotta a mi szívünkbe. Ha kevés bennünk a szeretet, magunk vagyunk az akadálya, hogy nem áradt több belénk. Halálunk után is tanulunk, akkor jön az igazi megismerés. Meglátjuk azt is, hogy Isten nem csinált hibát. Ehhez a tanuláshoz a kulcs az a lelkű­iét, amelyre Jézus serkent: szelídség és az alázatos szív. Azt nem lehet ta­nítani, aki azt állítja magáról, hogy ő már tud. Amíg be nem látja és aláza­tosan be nem ismeri fogyatékosságát, addig nem alkalmas a tanulásra. így a pogányoknak elég feltekinteni a csillagos égre, hogy imádni tudják az Ismeretlent, de ha a saját balgatag okoskodásuk tölti be szívüket, elvesz­nek (Róm 1 ,21). (Bibliaórai jegyzet) Ha Isten megbocsát Isten nem úgy bocsátja meg valakinek a bűneit, mint az emberek. Az emberek azt mondják, hogy megbocsátanak de ettől függetlenül egy egész életen át neheztelnek és keserűséget hordoznak szívükben. („Megbocsátok, de el nem felejtem.“) Istennél más a helyzet. Ha ö egy bűnt megbocsát, akkor az nyom­talanul eltűnik. Isten a megbocsátott bűnt olyan tökéletesen eltávolítja, hogy azt emberi szavakkal ki sem lehet fejezni. A Biblia sok illusztrációval, képpel próbálja kifejezni azt a dicső­séges tényt, hogy bűneink valóban örökre eltűntek: 1. Amikor Isten megbocsát valakinek, akkor bűnét hófehérré teszi. „Ha bűne­itek skarlátpirosak, hófehérek lesz­nek, és ha vérszínűek, mint a karma­zsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú“ (Ézs 1, 18). Nem számít, hogy milyen bűnről van szó. Legyen az karma­­zsinszínü gyilkosság vagy skarlátvörös paráznaság, amikor Krisztus drága, bűnt eltörlő vére ráhull arra a bűnre, csoda történik és a bűn hófehér lesz. A folt eltűnt, és a bocsánatot nyert bűnös tisztán áll a mennyben, folt és szeplő nélkül, feddhetetlenül — örökre. 2. Amikor Isten megbocsátja valakinek a bűnét, akkor eltörli azt, mint egy sötét, fekete felhőt. „Eltöröltem ál­nokságaidat, mint felleget és mint fel­hőt bűneidet“ (Ézs 44, 22). Nem számít, hogy az a bűn olyan fekete, mint az éjféli viharfelhők; amikor Jézus Krisz­— 5 —

Next

/
Thumbnails
Contents