Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám
Mit mond a Bibliai Hans Legiehn: A gyülekezet lényegéről A golgotái győzelemnek és Jézus Krisztus feltámadásának, mennybemenetelének, továbbá a Szentlélek kitöltetésének legdicsőbb eredménye mindenekelőtt a gyülekezet. Ahogy Adám bordájából mély alvása közben vétetett az asszony, és adatott neki társul, szinte úgy született a gyülekezet Jézus Krisztus sebeiből, míg szenvedett és meghalt értünk (1 Móz 2, 21—24, vő. Ef 5, 29—32 és Jn 11, 51—52). Pünkösdkor történt a gyülekezet nyilvános megalapítása, felkészítése és meghatalmazása a széles világon való szolgálatra (Lk 12, 32; Mt 5, 13; ApCs 1, 8). Az ÚSz-ben a gyülekezet leggyakrabban előforduló neve „Az Isten gyülekezete“. Már ebből a névből is következik, hogy Isten hívta létre, és egész sajátosan Isten számára rendeltetett. Mi indította Istent arra, hogy gyülekezetét hívjon létre? Mi a szándéka vele? Mi a gyülekezet? — Ezek azok a kérdések, melyekre felelnünk kell. 1. Élő szervezet, amely Isten lakóhelye (Ef 2, 21—22). 2. Krisztus teste (1 Kor 12, 27). 3. Az örök és valóságos világ támaszpontja a múlandóság világában (1 Tim 3, 15b). 4. Az elhivottak és kiválasztottak serege („ekklézsia“). 5. Minden népek közül elhivottak teljessége (Rom 9, 25). 6. Az eljövendő világban Krisztussal uralkodók serege (Jel 20, 4; 5, 10). 7. A „Bárány menyasszonya“ (Mt 25, 6; Jel 19, 7). 1. A gyülekezet — Isten lakóhelye (Ef 2, 21—22) Isten évezredeken át kereste a földön hozzá méltó lakóhelyét. Vele egyenlő, vagy hasonló-lényegű lényeket akart maga körül tudni. Ilyen az ember, akit a maga „képére" és hasonlatosságára teremtett. Már a Paradicsomban újra meg újra kereste Isten az embert, hogy vele a közösséget ápolja. Később is ugyanezért újra meg újra kereste őt. Ilyen célt szolgált az Abrahámnál tett látogatása is (1 Móz 18, 17 vö. Jak 2, 23). De az alkalmi látogatások és társalgások nem elégítették ki Istent. Arra vágyott, hogy megépítse a szent sátrat, melyet ezzel indokolt: ........ hogy közöttük lakozzam“ (2 Móz 25,8). Ezért nevezi Isten lakóhelyét „az összejövetel (gyülekezés) sátrának" is, de nem a nép összejöveteléről van itt szó, hanem Istennek az Ő népével való találkozásáról (2 Móz 29, 42—43). Isten átmeneti szállása tovább épült, és templommá lett. Ezt Salamon építette, teljes hatalmát, bölcsességét, műértését és mérhetetlen gazdagságát ennek szentelve, oly pompásra, hogy még a gazdag Arábia királynőjét is lenyűgözte a látványa, és így kiáltott: „Nekem még a felét sem beszélték el . . .“ Ennek ellenére Salamon is megsejtette már, és kifejezésre is juttatta a templom felszentelésénél, hogy ez a ház is csak átmeneti lakóhelye lehet Istennek (1 Kir 8, 27). Ehhez a megállapításhoz, és amit Ézsaiás mond Istenről (66, 1) csatlakozik István vértanú és egészen világosan kifejezi ezt a tényt: „De a Magasságos nem kézzel csinált templomban lakik!" (ApCs 7, 48—49). „Melyik az én nyugalmamnak helye?“ (Ézs 66, 1). Ez mutatja, hogy Isten más lakóhelyre vágyik, mást keres. És ez az évezredes vágyakozás teljesedik be végül, mikor Isten bevonulhat a gyülekezetébe és minden egyes tagjának szívébe. Most már nem csak „náluk“, vagy „köztük“ lakik, hanem „bennük“. Végre itt találja meg hozzáillő otthonát és nyugalmának helyét (ApCs 2, 3—4; 1 Kor 3, 16; Ef 2, 19—22; 1 Tim 3, 15)! — 14