Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... A bűn csalárdsága Intsétek egymást minden nap, míg tart a „ma“, hogy a bűn csalárdsága közületek senkit meg ne keményítsen (Zsid 3, 13). A Zsidókhoz írt levél nem könnyű olvasmány. Tartalmát és fejtegetéseit megérteni nem olyan könnyű, mint például János apostol leveleit. Némely bibliaolvasó terhesnek érzi a Szentírás mélyen szántó fejezeteit, és ezért átlapoz rajtuk. Ne tegyünk így soha, mert ezzel megfosztjuk magunkat sok fontos lelki igazság megismerésétől. A Zsidókhoz írt levél íróját nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy ennek a levélnek az inspirátora is a Szentlélek volt. Sok ember lekicsinylőén nyilatkozik a Szentírásról. Azt mondják: a Bibliát is csak emberek írták! Ez az ellenvetés igaz is, meg nem is. Tény és való, hogy a szent iratok megírása emberek által történt; emberek írták és gyűjtötték egybe a Biblia 66 könyvét, de ezeket az embereket Isten Szentlelke indította erre. A Szentírásnak ezt a kettős jellegét — emberi és egyszersmind isteni mivoltát — egy hasonlattal szeretném megmagyarázni. Ha valaki hivatalos vagy üzleti levelet kap kézhez, annak valamelyik sarkában néhány titokzatos betűt fedezhet fel. A beavatott tudja, hogy ez a gépírónak, vagyis a levél elkészítőjének a jelzése, tehát nem személyesen írt, hanem diktált levélről van szó. Kinek jutna eszébe, hogy ezen fennakadjon? Mert nem az számít, hogy ki írta meg a levelet, hanem hogy ki diktálta azt. Nem az számít, hogy ki készítette el, hanem hogy ki írta alá. Az aláírás bizonyítja a levél szerzőjét és hitelesíti annak tartalmát. Ez a hasonlat részben a Szentírásra is ráillik. Nem az számít, hogy a Biblia kéziratai emberek keze nyomán jöttek létre, hanem hogy Isten Szentlelke sugallta őket. Nem az számít, hogy melyik könyvnek ki volt az írója, hanem hogy a Szentlélek inspirálta az illetőt. A Zsidókhoz írt levélnek az írója valamelyik apostol volt — a fenti példa értelmében Isten egyik Írnoka —, de a benne foglalt üzenet inspirátora Isten Szentlelke. És most fordítsuk figyelmünket ezen levél egyik kijelentésére, illetve intelmére. Igénk a „bűn csalárdságáról“ beszél és óva int tőle. A csalárdság szó értelme: alattomosság, megtévesztés, ámítás. Az ördög szertárának három eszköze ez, melyeket lelkünk ellensége arra használ, hogy az embert Isten kegyéből kibuktassa. Ezen eszközök egyikével, az ámítással sikerült neki a világ megteremtése után éket verni Isten és az Ö hasonmása közé. Az első emberpár megszegte Alkotójának tilalmát és kiesett a kegyéből. Az ősellenfél megnyerte az első ütközetet ezen a földön. Hogyan sikerült neki ez? A bűn csalárdsága által, melynek első ámítása az volt, hogy vétkezni korántsem olyan veszélyes, mint ahogy Isten mondja. „Dehogy haltok meg — ámította a kísértő az embert —, sőt olyanok lesztek, mint az Isten!“ A sátán a világtörténelem legnagyobb ámítója. Az édenkerti eseménytől egészen napjainkig gyakorolja alattomos módszerét: úton-útfélen ámít. Egyik legnagyobb ámítása a lagymatag vallásosság. Ezzel csalja tőrbe azokat, akik keresztyének ugyan, de csak névleg. Hisznek Istenben, de csak formailag. Egy kissé vallásosak, de csak úgy mellékesen. Az ördög azzal ámítja, hogy ez elég. Egy vonaton utazó igehirdető egyszer beszédbe elegyedett egyik utitársával: — Szokott ön templomba járni? — Csak úgy néhanapján. — Szokott Bibliát olvasni? — Hát csak úgy hébe-hóba. — És imádkozni szokott-e? — Igen, egyszer-másszor. — Szóval ön olyan hébe-hóba keresztyén! — Mit ért ezen? — rökönyödött meg az utitársa. 10
