Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám

Győri József t

Éjszaka a kórházban

Minden csendes, csak az udvarból Hangzik egy-egy szirénabúgás,

Meg a szomszéd kórteremből Egy-egy szaggatott jajgatás.

Nővért hív egy beteg,

Fuldokiik és remeg,

Vajon mi lesz vele?

Tegnap reggel fele Meghalt egy szobatársa,

Pedig néhány sorstársa Még este elcipelte,

Hogy velük a tévét nézze.

Betelt rajta az Ige,

Hogy sokszor „nevetés közben is fáj az ember szíve".

Halálosan, tragikusan.

Reggel fiatal házastársa Már az üres ágyat találta,

Tisztába volt téve Új beteg részére.

A folyosót megrázta Fájdalmas zokogása.

Közel jár itt a halál,

Közel, nagyon közel.

De így írja a zsoltáríró:

A halál árnyékában is Velem van és vigasztal Vesszőjével és botjával is.

Véle társalkodóm,

Én most Őreá gondolok,

Imádkozom.

Imádkozom Az orvosokért,

Az ápolókért,

A gyógyulókért,

A betegekért,

A szenvedőkért,

Családomért,

Barátaimért,

Ellenségeimért.

Mire a sor végére érek,

Észrevétlen aludni térek,

S csak arra ébredek,

Mikor a nővér a hőmérőt hozza. Ébredő lelkem csendben imádkozza: „Ml ATYANK...“

Miskolc, 1972. IX. 4.

Valaki átment a temetőn

Gyermekkoromtól, helyzetünknél fogva Gyakran mentem át a temetőn,

Ha csoportban Is, mindig magánosán. Mert korán észrevettem:

Itt mindenki csak volt.

Itt mindenki csak élt.

Minden sírdomb egy-egy sorsot takar. Itt még minden hős megadta magát.

Itt minden vádló elvesztette a pert.

Itt minden temetés: megszegényedés, Mert valaki mindig itt marad.

Hiába várja család, munkahely,

Baráti kör, szorgos tennivalók.

Megérintett: ez az én sorsom is.

Féltem, irtóztam,

Ha át kellett mennem a temetőn.

S egyszer csoda történt:

Megnyílt a szemem.

Megláttam Őt,

Ki közöttünk élt,

Előttünk járt,

Kit halálba adtak,

Sírba tettek A temetőben.

De életre kelt

És győztesen átment a temetőn.

Ő már a túlsó partról integet. Győzelmében nekünk is részt ígér.

Mióta Őt ilyennek ismerem,

Nem félek átmenni a temetőn.

Mert tudom, hogy hazafelé megyek.

A túlsó parton Ő vár engem is,

S mindazokat, kik Hozzá tartozók.

Erre biztatlak most titeket is,

Kiket sok kedves szál összekötött.

Itt most sok szál megremeg vagy szakad.

Egy földi sors a rög alá kerül,

Néma múlttá lesz a zajos jelen.

De könny és gyász közt vallom, hirdetem,

Hogy a jövő mégsem reménytelen,

Mert Valaki átment a temetőn.

— 8 —