Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám
szeretjük, de bántjuk vagy beszenynyezzük azokat, akikért a Megváltó meghalt! Jézus követőinek, tanítványainak ismertetőjele az a szeretet, amely vigasztalni, a jóra bátorítani és építeni tud minden embert. Ebben az egymásért való szolgálatban előttünk járt Ő, aki halála előtt is így imádkozott: „Érettük odaszentelem magam" (Jn 17, 19). Ez azt jelentette, hogy helyettünk és érettünk vállalta bűneink büntetését, az átokhalált, hogy mi megváltott emberek lehessünk. Helyesen és találóan mondta Hudson Taylor: „Csak a kereszten látjuk magunkat, a világot és Istent helyes megvilágításban!“ Ez az áldott életű orvosmisszionárius valóban csak másokért élt, és megmutatta, hogy Jézussal mire képes a keresztyén ember a legnehezebb körülmények között is. „Életünkkel kell bizonyságot tennünk, cselekednünk kell az igazságot; nem elég csupán hirdetni azt“ — írta munkatársainak. A düsseldorfi képtárban őrzik Stenburg híres festményét, amelyen a megfeszített Jézust megrázó erővel ábrázolta. Ezt a képet megtérése után készítette a festő. Érdekes története van. Korábban egy oltárképet kellett festenie és ugyanakkor egy cigányleányt is megörökített. A leány órákon át nézte az oltárképet, amelyen ugyancsak a megfeszített Jézus állt a középpontban. Nem ismerte a megfeszítés történetét és sokat kérdezősködött, miért is feszítették meg Jézust? A festő végül elmondta, miként halt meg Jézus minden ember bűnéért. A cigányleány megindultan kérdezte meg a művészt: „Ugye, maga is nagyon szereti Jézust, aki így halt meg maga helyett?“ A festőt szíven találta a kérdés. Sokáig nyugtalanította, míg végül egy hivő gyülekezetben megtért. Ezután mégegyszer megfestette a megfeszített Megváltót — most már sokkal kifejezéstel jesebben — és a képet szülővárosának ajándékozta. így került a képtárba. Egyszer egy zokogó leányt vett észre a festménye előtt. Odalépett és megkérdezte: „Miért sírsz, gyermekem?“ Nagy meglepetésére a cigányleányt ismerte fel, aki így válaszolt: „Ó, uram, ha engem is így szeretne Jézus!" Könnyes szemével a Megváltó arcára nézett újra. A festő most már meg tudta magyarázni neki, hogy Jézus őérte is meghalt, őt is nagyon szereti. A leány megtért és teljesen megváltozott az élete. Ez a híres kép még sok ember életében hagyott kitörölhetetlen nyomokat. Zinzendorf Miklós is megnézte és olyan nagy hatással volt rá, hogy soha nem tudta elfelejteni a képet és feliratát: „Ezt tettem én teérted! Mit tettél te érettem?“ Jó lenne, ha ez a kérdés a mi szívünket is mélyen átjárná, hiszen Urunk értünk is mindent megtett és azt akarja, hogy mi is megtegyünk mindent azokért, akiket Ő drága vérén váltott meg örök életre. Milyen más lenne az élet körülöttünk, ha ennek a tudatában a legnagyobb szeretettel bánnánk minden emberrel — mint akik istennek nagy értéket jelentenek. Milyen könnyű lenne az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, ha megelevenedne bennünk: mennyit szenvedett az Úr „érettünk"! Milyen hamar megsemmisülne a kísértő támadása, amikor tisztátalanságra csábít, ha villámfényként cikázna át lelkűnkön ez a szó: „érettem — éretted!" Tegye az Úr világossá előttünk, amit értünk tett a kereszten, hogy a mi szívünk is izzó szeretetre gyűljön Őiránta és minden ember iránt. Legyen életünk alapja: „Krisztus meghalt érettünk!" Sz. A. Szegetlen kenyér A szívemet nem járták át a kések, Én megmaradtam teliesnek, egésznek. Nem hullottam szét sok-sok kis darabra Gyerek kezébe és koldus kalapba. Engem hűvös, biztos kamrába zártak Egyetlen morzsám sem hullott le másnak. Belőlem éhes fogak nem haraptak, Engem hús, fehér vászonba takartak. És megmaradok szomorúan épnek: Sírva szikkadó szegetlen kenyérnek. Rumy Erzsébet 4
