Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... A pilátusi kérdés Pilátus így szólt a tömeghez: „Mit tegyek hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? És mindnyájan azt mondták: Feszítsd meg!“ (Mt 27, 22). Pilátus kérdése: „Mit tegyek Jézussal?" valóban élet-halál kérdés volt, hiszen abban az órában az előtte álló vádlott földi sorsát döntötte el. De a kérdés ránk nézve is sorsdöntő. A római helytartó nem intézte el azt véglegesen, mert e kérdés bennünket is érint és minket is állásfoglalásra késztet. Mielőtt ezzel behatóan foglalkoznánk, vessünk egy pillantást a kérdés történelmi hátterére. Krisztus a Gecsemánéban, szenvedése küszöbén kijelentette: „íme, eljött az óra, és az Embernek Fiát a bűnösök kezére adják.“ Ezután Júdás elárulta Mesterét, a főpapok pribékjei megbilincselték és Kajafás főpap házába hurcolták. Ott vallatóra fogták és hamis tanúkat vonultattak fel ellene. De Jézus hallgatott. Amikor a főpap eskü alatt megkérdezte, hogy Isten Fiának rhondja-e magát, Jézus igennel válaszolt. Ebből vádpontot faragtak: istenkáromlás! Ezt követte a főpapi tanács egyhangú ítélete: „Méltó a halálra!“ Ez péntekre virradó éjjel történt. A főpapi tanács korán reggel a vádlottal a római helytartó háza elé vonult és azt követelte, hogy Pilátus emelje jogerőre az ítéletüket. A helytartó vonakodott. Az ítélet indokolása — istenkáromlás — nem érdekelte. A zsidó vallás problémái hidegen hagyták őt. Az egész ügyet cselszövésnek tekintette, és hogy a lármás társaságot lerázhassa magáról, Heródes királyhoz küldte őket. Bajlódjon az velük. Heródes örömmel fogadta az ügyet, mert azt remélte, hogy ez az országszerte ismert vádlott csodatevéssel fogja majd szórakoztatni. De hiába biztatta erre és hiába faggatta Őt, Jézus nem törődött vele és ezt a furcsa bábkirályt szóra sem méltatta. Heródes ügyet sem vetett a főpapok indulatos követelésére, s miután katonáival Jézusból gúnyt űzött, visszaküldte őket a római helytartóhoz. Pilátus bosszankodva fogadta a főtanács tagjait. Újból vitázott velük, mert tudta, hogy Jézus ártatlan. „Semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett!“ — jelentette ki (Lk 23, 15). A hosszadalmas vita során egy mentő ötlete támadt. Az egybegyűlt tömegre bízta, hogy kit bocsásson szabadon: Jézust vagy Barabást. De ötlete csődöt mondott; a felingerült néptömeg torkaszakadtából kiáltott: Barabást! A tömeg Jézus helyett a hírhedt gyilkost választotta. Ekkor a római bíró nyugtalanul és tanácstalanul vetette fel a kérdést: „Mit tegyek hát Jézussal?" — „Feszítsd meg! Feszítsd meg!“ — harsogott a válasz. És ezzel a kocka el volt vetve, Krisztus a hóhérok kezére került. A kérdés — Mit tegyek Jézussal? —, mint mondottuk, nem talált végleges megoldást a római bíró fóruma előtt. Mint megoldandó probléma vonult végig az azóta eltelt 2000 esztendőn, egészen napjainkig, s még ma is időszerű és ránk nézve is sorsdöntő. Krisztus személyisége és fennkölt tanítása mindenkit állásfoglalásra késztet. „Mit tegyek Jézussal?" olyan kérdés, amelyre minden embernek kivétel nélkül válaszolnia kell. A válaszok e kérdésre nem egyformák. Soroljunk fel néhányat közülük. Sokan így válaszolnak: Hogy mit tegyek Jézussal? — Semmit! Ezt a kérdést a teológusokra hagyom, akiknek ez a kenyerük; nekem más gondom van. Az én elvem: élni és másokat is kényük-kedvük szerint élni hagyni. Istent nem hiszek, Krisztust nem ismerem, és a vallási kérdések nem érdekelnek. Ne nyugtalanítson vele senki! — Milyen sivár világnézet ez és milyen végzetes álláspont! 10
