Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám

ben. Lásd meg, hogy a bűn odakötötte életedet a mulandóhoz, de amikor a könyörülő és kegyelmes Istent keresed, akkor életed kezd ahhoz kapcsolódni, ami maradandó, ami el nem múlik, ami örök.

Isten befedezte Mózest, mert nem láthatja Öt ember élve. De egyszer majd ott állok előtte és látom orcáját! Egyszer ismerni fogom Öt színről-színre, nem lesz semmi, ami eltakarja Őt! Erre váltott meg, erre készít fel, erre nevel, formál, alakít, hogy egyszer ott állhassak előtte és láthassam az Ő dicsőségét. Áldom és magasztalom az Urat, hogy egyszer majd nála lehetek, nem törékeny, halandó testben, nem megkísérthetően, hanem mindentől szabadon, ami itt még reám nehezedik és a földre akar teperni. Látni fogom Őt és a zsoltáríróval együtt mondhatom: Igazságban nézem a Te orcádat és megelégszem a Te ábrázatoddal, amikor felserkenek“ (17, 15).

Igazságban! Ez azt jelenti: megigazítva. Elvétetett minden bűn, nyoma sem lesz ennek az életemben. Nem lesz semmi, ami emlékeztetne mind arra a nyomorúságra, bűnre, ami volt az életemben. Megelégszem! Nemcsak betelik a lelkem, nem lesz hiányérzésem, hanem megelégszem az Ő ábrázatával. Nemcsak a zsoltárírónak, hanem Isten minden megváltott gyermekének ez a reménysége, ez a szent bizonyossága, amint más helyen mondja az Ige: Meg fogom Őt látni, amint van. Olyan leszek, mint Ő.

Helyezze oda Isten Szentlelke szívünkre ezt a szent kívánságot: Uram, mutasd meg nekem, hadd lássam meg a Te dicsőségedet!

Comenius:

A világ útvesztője és a szív paradicsoma

Krisztus két helyen lakik Fii 3, 20

Fiam, én két helyen lakom: a mennyben, az én dicsőségemben, és a földön, a bűnbánó szívben. És azt akarom, hogy mostantól fogva neked is két lakóhelyed legyen: az egyik itt lent, ahol én is megígértem, hogy majd veled lakozom, a másik pedig nálam a mennyben. És hogy oda felszállhass, eme szárnyakat adom neked: vágyakozást az örökkévaló dolgok után és az imádságot. Ezeken, amikor csak akarod, hozzám szállhatsz, és így bármikor gyönyörködhetünk egymásban, te énbennem, én pedig tebenned. , (40. fejezetből)

A hivők megpróbáltatása 1 Pét 2, 13—25

Semmi vagy nagyon kevés fordul meg azon, ki uralkodik a világban. Mert amiképpen a világ, ha még maga a sátán tartaná is jogarát, az egyházat meg nem ronthatja, úgy ha koronázott angyal ülne is felette, a világ nem szűnik meg világ lenni. Azoknak pedig, akik igazán kegyesen akarnak élni, mindig lesz mit szenvedniük.

így az egyházat körülvevő kísértés a hivő lelkeket nem nyugtalanítja. Tudják bizonnyal, hogy a végső diadal övék lesz: ez pedig nem lehetséges győzelem nélkül, a győzelem sem harc nélkül, harc sem ellenség nélkül és súlyos összecsapások nélkül. Ezért mindennek, ami őket vagy másokat ér, bátran alávetik magukat, bizonyosak lévén afelől, hogy a győzelem Istené, aki terve szerint véghez is viszi, amit elkezdett, mégha a sziklák, hegyek, sivatagok, tenger és szakadékok állnának útjába, végül is mindennek meg kell hátrálnia.

Azt is tudják, hogy az ellenség lázongása Isten ellen csak az Ő dicsőségének növekedését mozdítja elő. Mert ha az Isten dicsőségére elkezdett dolog semmi ellenállásba nem ütköznék, úgy gondolhatnánk, hogy emberek kezdték el és emberi erő vitte véghez; így pedig minél veszettebben lázad is a világ az összes ördöggel együtt, Isten hatalma annál jobban kitűnik. (48. fejezetből)

6