Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám
Orvosi tanács Három kép Egy asszony nyugtalan, szorongó lelkiállapotban kereste fel orvosát. — Doktor úr, mondja már meg, mit tegyek, hogy az Istennel való békességet elnyerjem? — Semmitl — felelte az orvos. Itt nem tehet az ember semmit. — Semmit?! — kiáltott csodálkozva az asszony. Ez az egyetlen vigasz, amit nekem nyújthat? — Igen, ez minden. Nem ajánlhatom, hogy tegyen meg valamit, ami már megtörtént. Jézus Krisztus mindent elvégezett, már befejezte munkáját. Megkötötte az Istennel való békességet, ezért ön nem tehet semmit, de elfogadhatja ezt az ingyen való ajándékot. — Értem, értem — felelte az asszony. Azt a hibát követtem el eddig, hogy tenni akartam valamit, ahelyett hogy elhittem volna, hogy már minden elvégeztetett. Azzal a tudattal hagyta el az orvos rendelőjét, hogy meg van mentve; békességet nyert Istenben. Kedves Barátom, te is munkálkodsz valamiképpen üdvösségedért, vagy talán elvárod, hogy Isten valami különöset tegyen érted? Tudd meg: Jézus Krisztus elvégezte mindazt, ami által a bűnös Istenhez mehet. Isten arra szólít fel, hogy egész egyszerűen higgy az Ő Fiáról szóló evangéliumban. „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akinél nincs az Isten Fia, annak nincsen élete“ (1 Jn 5, 11—12). rantálja, hogy egyszer majd a teljes, zavartalan mennyei öröm birtokába jutunk. Az az új élet, amelyet most Isten Lelke által már élhetünk, még mindig csak arrabón, egy kicsiny előleg az életnek abból a teljességéből, amely egy napon majd feltárul előttünk. De már garancia — arrabón — van a birtokunkban, hogy noha most még csak tükör által, homályosan látunk, de egyszer majd színről színre és mindent, ami itt most még rejtve van. Közli: Nagy Gyula, Montreal Éltem tajtékzó tengerén Kinccsel telt sorshajóm Haboknak vágott vakmerőn, Bár viharoknak zord szele Tombolt irtóztatón! S a reszketés úgy elfogott, Ha vész jött hirtelen. Zsúfolt hajómban egykoron Nem ült ott Mesterem! II. S hajóm hazug kincsterheit Tengerbe hánytam én, És megjelent ott Krisztusom, S vésztjósló fellegek között Felszikrázott a fény! Vihar tombolt továbbra is, Hajóm táncolt velem, De . . . édes álom karjain Ott szunnyadt Mesterem! III. A vész csak zúg továbbra is, Engem már nem riaszt. Hullámverést nem hallok én, Lelkem a béke nyughelyén Csak sejtve érzi azt! Mert. . . hogy hajóm merülni kezd, Fölserken Mesterem, Habokkal ő küzd már tovább S é n alszom csendesen! Flaluszka M. Rózsa Taníts leborulni Csak áldottál — csak vétkeztem, bűnnel, szennyel szépítkeztem. Éltem vígan s kárvallottam Szólongattál — nem hallottam. Nem kellettél — kellett bálvány. Nem zörgettem — ajtót tártál. Ésszel Hozzád föl nem értem s vallást tettél rólam vérrel. Ne hagyd hálám megavulni, taníts engem leborulni! F. L. 7
