Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám

Aki Jézusért fára mászott

Lukács 19, 1—9

Az idők folyamán az emberek sok mindenre rászánják magukat, hogy Jézus Krisztussal találkozzanak. A napkeleti mágusok messze földet megjártak érte; a betlehemi pásztorok otthagyták a nyájukat éjjel; egy asszony összetört egy alabástromból készült kenetes szelencét; egy vak ember az úton állva kiáltozta drága nevét; tíz bélpoklos megszegte az elkülönítési szabályokat és elébe ment a városon kívül; a főpapok harminc ezüstpénzt fizettek az egyik tanítványnak, hogy elébük hozza a Mestert; két halász mindenét otthagyta érte; egy főember éjjel titokban kereste fel; egy gazdag farizeus lakomára invitálta; a publikánusok és bűnösök egyszerűen mellé ültek és együtt ettek vele; egy béna beteget a barátai úgy bocsátottak elébe, hogy nyílást vágtak a háztetőn. Embertömegek kimentek érte lakatlan helyekre étlen-szomjan, hogy meghallgassák; egy sidoni asszony a nyomába szegődött; egy másik asszony köntösének a peremét érintette; egy pogány százados a szolgáját küldte követségbe; egy zsinagógafő maga ment el könyörögni a beteg leányáért; egy boldogtalan apa a tanítványoktól kért előbb segítséget eredménytelenül . . . Zákeus pedig felmászott egy eperfára, hogy meglássa az úton haladó Mestert.

Isten útjai kiszámíthatatlanok. Egyik ember vakon születik, hogy meglássa Jézust, a másik látván sem lát. Egy teológus és hitvédő megvakult a damaskusi úton attól, amit látott. Egy ördöngős némának megnyílt a szája, mikor Jézussal találkozott; egy ön- és közveszélyes elmebeteg visszanyerte öntudatát és Krisztus bizonyságtevője lett Gadara vidékén. A harácsoló és kapzsi Zákeus önismeretre jutott és meglátta, hogy vannak fontosabb dolgok, mint a pénzbehajtás és gazdagodás. Zákeusban volt valami, ami sok előkelő és gazdag emberből hiányzik. Zákeus .igyekezett Jézust látni, hogy ki az, de a sokaságtól nem láthatta, mivel kistermetű ember volt“ (3. v.). Senki ne higgye, hogy Zákeusnak érdeme volt ez az igyekezet. „Isten az, aki munkálja bennünk az akarást“ — mondja Pál apostol. Ha Zákeus nem lett volna kis termetű ember, talán soha nem engedett volna a belső indításnak. Kis emberekben egy belső kényszer van annak bebizonyítására, hogy ők egyenlő értékűek a nagy termetüekkel. Ezért viselnek némelyek magas kalapot, hoszszú kabátot, vastag talpú cipőt. Mások a tanulásban, gazdagságban, rangban, társadalmi megbecsülésben akarnak kitűnni. Zákeus Jézust akarta látni. A tolongás az utcákon olyan nagy volt, hogy most hiába volt a társadalmi rang (fővámszedő), a vagyon (gazdag volt), Zákeusnak nem sok kilátása volt arra. hogy Jézus közelébe jusson. Sem abban az időben, sem ma nem előkelő dolog fára kapaszkodni egy tekintélyes polgárnak. Az ember azonban néha elfeledkezik a józan észről és ösztönösen cselekszik. Zákeus felmászott egy útmenti fára, meglovagolt egy elágazást, lábait maga alá húzta és várta a szenzációt. A lombok jól eltakarták, mégis sikerült kikukucskálnia a levelek közül anélkül, hogy valaki is észrevette volna. Zákeus jól ismerte az embereket, de nem számolt Jézussal. Az ember nem tekint föl, ha van elég szenzáció lent. Jézus Krisztus azonban mindig kapcsolatban van a mennyel és mindig felfigyel a kereső szívre. Mikor az eperfa alá ért, feltekintett az ágon feszengő Zákeusra és megszólította. A tömeg is megállt. A közelállók vigyorogva mutogattak a város főfináncára, a távolabb állók hangosan érdeklődtek, hogy mi van a fán? Most mindenki felfelé tekintett. Egy ember, aki egy életen át a földi dolgokra szegezte tekintetét, most önszántán kívül felfelé irányította az emberek szemét. Ismét igaz lett a tétel, hogy „nem azé, aki akarja“. Az is igaz lett, hogy nem mi választjuk magunknak Jézust, hanem Jézus választ magának minket. Jézus Krisztus minden formali4