Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... Az isteni igen „Isten a tanúm, hogy a mi hozzátok intézett beszédünk nem egyszerre igen és nem. Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit közietek mi hirdettünk, én, Szilvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem benne az igen valósult meg. Mert Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igen és őáltala ámen az Istennek dicsőségére“ (2 Kor 1, 18—-20). Minden nyelvnek megvan a maga szókincse. Ez a szókincs lehet kisebb vagy nagyobb, aszerint, hogy az illető nép milyen kultúr fokozatot ért el. — A szavak jelentősége és fontossága nem egyforma. Némelyik egyértelmű és nagy jelentőségű, más szónak az értelme viszont ingadozó és nem sokra kötelez. De legyen valamelyik nyelv szókincse kicsiny vagy nagy, álljon csak néhány száz szóból, mint a primitív néptörzseknél, vagy legyen sok ezer, mint a civilizált népeké, minden nyelvben van két szó, amelyek jelentőségük és horderejűknél fogva kimagaslanak a többi közül. Ez a két szó: igen és nem. A bíróságok ítéletében szereplő „nem" a vádlottra nézve sorsdöntő, sőt életmentő lehet. A házasságkötéskor elhangzó „igen“ egy életre szóló frigyet pecsétel meg. Igen vagy nem — e néhány betűből álló szócska számos esetben mindent vagy semmit jelent, s mint kapott válasz néha kétségbe ejt és összeroppant, vagy pedig reményt fakaszt és boldogságot vált ki. Ilyen fontos lehet egy szócska, mely az ember ajkáról hangzik el. De ennél sokkal fontosabb és százszorta nagyobb jelentőségű az isteni igen, melyről Igénkben olvastunk. Mennyi problémát vet fel az élet és mennyi töprengő és aggódó kérdés nyugtalanítja az ember szívét. Mi a helyes válasz ezekre, hol találunk kielégítő feleletet? Mai elmélkedésünk alapigéje rávezet: „Mert Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igen“ — olvassuk Jézus Krisztus felől. Ez annyit jelent, hogy Jézus a kegyelmes Isten „igen“ válasza az ember szívének minden tépelődésére és aggódó kérdésére. Vessünk fel egy ilyen kérdést és keressünk rá választ Isten igen-jében, az Úr Jézus Krisztusban. Korunk emberisége a tudományos eredmények és technikai vívmányok korszakát éli. A kutatók és a tudósok raja felhatolt a legmagasabb hegyek csúcsára és leszállt a tengerek titokzatos mélyébe. A sarkvidékek felkutatásával valóra vált az emberiség egyik régi álma. Zseniális tudósok az ősanyag sok titkáról lefejtették a fátylat és az atom szerkezetének szétbontásával félelmetes energiaforrást tártak fel. Az ember tudásszomja nem érte be ezzel. Miután feltárta földünk sok titkát, felhatolt a föld atmoszférájának szédületes magasságú rétegeibe, majd azokon is áttörve, bámulatos szerkezetű gépezetekkel felhatolt a világűrbe. A sztratoszférarepüléssel és műbolygókkal, majd a világűr-rakétákkal a tudománynak egy új ága keletkezett: a világűr felkutatása. A materialista ember ezen vívmányokat a maga érdemének tudja be és részben jogosan, részben túlzottan büszkélkedik velük. De a töprengő elme mélyéből feltódul a kérdés: Mi rejlik mindez mögött? Mi van az érzékelhető anyag hátterében? Mi a természet csodálatos jelenségeinek a végső titka? És főleg: honnan, mitől vagy kitől származik a létező világ legrejtélyesebb titka, az élet? A tudománynak minden elismerést érdemlő sok vívmánya a világproblémáknak csak egyik felét oldja meg. A tudományos kutatások tárgya, az anyag, a létező dolgoknak csak egyik részét képezi. A tény elől elzárkózni annyit jelent, mint egy csonka világnézet mellett kardoskodni. Aki azt vallja, hogy az anyagon kívül nincsen semmi, csak félszemmel szemléli a létező világot és a természetfölötti dolgokat azért nem látja, mert azok a szűkre szabott látóhatárán kívül esnek. 10
