Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám
Bizonyságtétel Egy lelkész visszaemlékezéseiből Egy Heves megyei kis faluban nőttem fel, ahol mindössze 3—4 ref. vallású ember élt. Az én szüleim is vegyes vallásúak voltak, apám református, anyám katolikus. Már 10 éves voltam, amikor megtudtam, hogy én nem katolikus vallású vagyok. Az akkori szórványlelkész talált ránk az eldugott kis faluban és gondoskodott vallásos nevelésemről. Bár édesapám református volt, de csak névlegesen; szüleim által nem ismerhettem volna meg soha az Igét. 17 éves koromban kezembe vettem a Bibliát, ezt a legdrágább könyvet. Nagy mohósággal olvastam az evangéliumot, de akkor még nem jelentett többet számomra megható szép történetnél. Jézus nem eresztette el többé a kezem és ellenállhatatlanul vont magához. Érettségiztem, s ezen a nyáron a mátraházai református üdülőben résztvettem egy evangélizációs diákkonferencián. Annak a kis csoportnak, amelybe beosztottak, Ungár Aladár hirdette az Igét. Számomra feledhetetlen Igék voltak ezek: Lukács 15, 4—7 versei. Éppen pályaválasztás előtt álltam, amikor Jézus Krisztus a fenti Igében megszólalt és értésemre adta, hogy eddig a századik, az elveszett juh voltam, de most megtalált és vállára vett. A megtaláltság boldog érzése és szent bizonyossága nagy örömmel töltötte el szívem. Kimondhatatlan hálát éreztem Megváltóm iránt, aki élete árán jött megmentésemre. E hálából fakadt az elhatározás: én is pásztor leszek, ha az Úr megengedi. A lelkek nagy Pásztorának bojtára, terelő juhásza, aki igyekszik hozzá terelni a tévelygőket, az elveszetteket. Nyomban megszületett egy életre szóló döntésem Jézus Krisztus szolgálata mellett. És ebben a döntésben emberileg nagy szerepe volt a mi szeretett Andi bácsinknak, aki olyan világosan és megnyerőén tudott Jézusról szólni, hogy a rajta keresztül érkezett felhívás azonnali döntésre késztetett. így érthető, hogy a legnagyobb szeretettel őrzöm Ungár Andi bácsi emlékezetét a szívemben. Tudom, hogy örök hajlékot kapott az Atyánál, amit Jézus Krisztus készített. Reménységem szerint egykor újra láthatjuk őt Urunknál, ha szabályszerűen küzdünk és mindvégig állhatatosak maradunk. S. J. Gondolatforgácsok Mindenki, aki Krisztusé, misszionárius. Mindenki, aki nem Krisztusé, missziói terület. ГN_Az imádság kéri, a hálaadás birtokba veszi az áldást. Ha tanulmányozod Isten Igéjét, akkor az hitet ébreszt benned. Hogy hited legyen, tanulmányozd az Igét. A hit szaván fogja Istent. Ha idegenkedsz valakitől, ha előítéleteid vannak, ha hűvös vagy valakivel szemben — ez mind barikád az imameghallgatás előtt. Isten az evangélium által nemcsak bűnbocsánatot, szabadítást, örök életet kínál, hanem elsősorban Jézust kínálja. Nemcsak bűnbocsánatra, szabadításra és örök életre van szükséged, hanem elsősorban Jézusra. Kit okolsz, kiben keresed a hibát — magadban vagy másokban? Ne gondoljuk, hogy egy teher túl kicsi ahhoz, hogy Istenhez vigyük. Ha úgy véljük, hogy kicsiny és Isten segítségét nem keressük, akkor olyan naggyá lehet, hogy tönkretesz bennünket. 5