Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám
újabb könyvek újabb könyvek újabb könyvek újabb könyvek Oswald Chambers: KRISZTUS MINDENEK FELETT Áhítatok, meditációk az év minden napjára. A „Minden tőlem telhetőt az Ő uralmáért“ című könyv átdolgozott, második kiadása. 0. Chambers szobrászművésznek indult. Közben Isten Szentlelke foglyává tette. Reményteljes művészi pályáját felcserélte Isten országa szolgálatával, hogy másokat is megnyerjen Krisztus számára. Isten nagyszerű alkalmakat adott neki erre. Többek között a londoni bibliaiskola vezetője is volt. Már 43 éves korában, a második világháború utolsó előtti évében hirtelen meghalt. Csodálatos gazdagság és mélység áradt művészi, hittel teljes lényéből, amely a Bibliából táplálkozott. A hit szemével belelátott az emberi lélek legelrejtettebb mélységeibe is. Könyvében felfedi legtitkosabb gondolatainkat, bűneinket, de egyúttal megmutatja a gyógyulás útját és sok gyakorlati tanácsot ad. A könyv egyik alapgondolata: kell, hogy személyes, élő kapcsolatunk legyen az Úr Jézussal! Erőt és igazi lelki táplálékot közvetít ez a könyv minden olvasójának. A könyv önköltségi ára ízléses műanyagkötésben DM 6,00 vagy US $ 2,— Watchman Nee: OLYANOK LESZÜNK MINT Ő A könyv a szerző 1940-ben, egy keresztyén konferencián elmondott beszédsorozatát tartalmazza, melyben Nee az ősatyák életét egész gyakorlati módon magyarázza. A hasonlóság felhasználásával saját keresztyén hitünk és életünk problémáira választ ad azáltal, hogy az emberi bukások szemléltetésével mindig újra rámutat Isten mindenre elégséges voltára a Krisztusban. Az utolsó, megkapó példán keresztül bemutatja a valóságos és radikális átformáltatást, melyet ma is mindenki megtapasztalhat, aki egészen kiszolgáltatja magát Istennek. Ez a könyv nagy segítség az Isten útjainak helyes,megértésében. A 110 oldalas zsebkönyv önköltségi ára DM 2,40 vagy US $ —.80 Watchman Nee: AZ ÖSSZETÖRT EDÉNY Többek szerint ez a könyv W. Nee írásainak a koronája. Sokan, akiknek probléma, miért olyan élettelen és erőtelen a bizonyságtételük, hitéletük — ebben a könyvben válaszra találnak. Egy keresztyén író így fogalmazta meg véleményét erről a könyvről: „Az egyik legjobb könyv, melyet az utóbbi években megismertem. Alapgondolata: szükség van az emberi lélek erőinek megtörésére ahhoz, hogy az Úr a maga dicsőségére használhasson fel minket.“ Watchman Nee: ÜLNI, JÁRNI, ÁLLNI A szerző az Efézusi levél három alapgondolatát világítja meg: 1. ülni — azaz helyzetünk Krisztusban. 2. Járni — azaz életünk a világban. 3. Állni — azaz állásfoglalásunk a sátáni erőkkel szemben. Mindhárom irányban helyesen kell beállítanunk az életünket ahhoz, hogy hasznos eszköz lehessen Isten kezében, azaz hogy „legyünk az Ő dicsőségének magasztalására“ (Ef 1, 12). A fenti két könyv egy kötetben jelent meg. A 132 oldalas zsebkönyv önköltségi ára DM 2,60 vagy US $ 1,— újabb könyvek — újabb könyvek — újabb könyvek — újabb könyvek — — 15 —