Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám
Ti az én barátaim vagytok, ha... „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek. Nem mondottalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, hanem barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit az Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek“ (Jn 15,13—15). Ott ültek Jézus körül, mikor Jézus ezeket a szavakat mondta és nem értették, mit jelent ez a szó: „ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek.“ Még nem tudták, hová hajtja őket Isten Lelke. Jó volt Jánosnak és Péternek, a két jó barátnak együtt járni Jézussal. Semmiképpen nem illettek össze, sem korban, sem természetben. Péter idős volt, János fiatal. Péter heves volt, János csendes. De összekötötte őket a legerősebb kötelék: Jézust nagyon szerették. Mindkettőt a halászat mellől hívta el Jézus. Együtt jártak a szolgálatban. Együtt látták feltámadni Jairus leányát. Együtt voltak a megdicsőülés hegyén. A három év minden élménye összekötötte őket. Sokszor megkülönböztette és mélyebb dolgokba avatta be őket Jézus. Együtt futottak a nyitott sírhoz és együtt gyógyították meg az Ékes kapu előtt a sántát. De mikor Jézus közölte Péterrel a mártírhalált és Péter megkérdezte, hogy Jánossal mi lesz, Jézus csak annyit felelt: „Mit tartozik rád? Te kövess engem!" És egyszer életük elvált egymástól. Vannak utak, amikre a barát nem kísérhet el. Sőt akiket Jézus különösképpen elválasztott, azoknak sokszor rendkívüli az útjuk. És ezen az utolsó úton csak Jézussal lehet járni. A csendes, szelíd János az utolsó vacsorán Jézus kebelén nyugodott. Megérezte a közelgő veszedelmet és szíve ott pihent Jézus szívén. A főpap udvarára is ő kísérte s mint szemtanú írja le a szenvedés történetét. Egyedül ő állt a kereszt alatt a tanítványok közül; Jézus reá bízta édesanyját, kinek szívét átjárta az éles tőr. Jó helyre bízta. Jánosban sok gyöngédség és szeretet volt. Azt is ő látta meg, hogy Jézus oldalából kibuggyant a víz és vér a dárda nyomán. Azután nehéz idők következtek. János már a börtönt is megjárta. Sok csoda és sok áldás között járt. Élte már azt, amit Jézus mondott: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek." És János megírta evangéliumát, amelyben Isten Fia hatalmasan felmagasztosul. Újra telt az idő, a csendes János a legnagyobbat nyeri el, a szeretetet: Megírja első levelét, melyből árad Isten szeretete. „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van; és mindenki, aki szeret, Istentől született és ismeri az Istent“ (1. Ján. 4, 7). Jézus kedves barátját száműzi a római önkény Pátmos szigetére. Úgy gondolta Cézár, itt, a vulkán emelte szigeten, ahol se ember, se növény s még madár is alig van, nyomorultul pusztul el Isten embere. Félretették. És a legnehezebb időben jött legközelebb a drága mennyei Barát. A legnehezebb és legsivárabb körülmények a legalkalmasabbak a lelki áldásokra. Messze, elszakítva van tőle sok testvér, nem lát gyülekezetét. De megjelenik Jézus dicsőséges égi fenségben az Úr napján s mint trombita harsogása hangzik a kijelentés. János Isten világosságában látja a hét gyülekezet lelkiállapotát. Ez a küldetés a kopár helyen: „írd meg ..." Azután megnyílik előtte a titkok titka, a Jelenések könyve. A menny dicsősége tárul fel előtte olyan szépségben, mit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt. Beteljesült, amit Jézus mondott: „Titeket barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit az Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek“. Nem baj a nehéz út, a betegség, a szenvedés, a félreállítás. Csak adj Uram betekintést a mennybe és küldetést az emberek közé. V. M. — 6
