Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám
Vak voltam és most látok! Ján 9, 25 Jézus korában igen sok vak volt. Az erős napfény, a közeli sivatagokról jövő homokviharok és a tisztálkodás hiánya sok szembetegséget okozott. Mennyi szenvedés van ebben a két szóban: „vak voltam“. Ez a szegény világtalan talán sokszor arra is gondolt, nagyon haragszik reá az Isten, hogy ilyen nyomorult életet adott neki. Boldogtalanul, céltalanul teltek napjai, míg egyszer Jézus meglátta őt és akkor minden megváltozott. — A tanítványok is azt gondolták, hogy Isten büntetése lehet ez a vakság, amikor megkérdezték: „Ki vétkezett, ez az ember vagy a szülei, hogy vakon született?“ Jézus válasza megdöbbentő: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem azért született vakon, hogy nyilvánvalóvá legyenek benne Isten cselekedetei“ (Jn 9, 2—3). Ez a szó drága biztatás minden szenvedő ember számára. A Szentírásban láthatjuk, hogy Isten sokszor megengedi a bajokat, nyomorúságokat, tragédiákat, betegségeket, üldözéseket, de ezekkel csodálatos terve van. Naómi elvesztette férjét és két fiát azért, hogy az ő életében és Ruth jövőjében Isten cselekedetei beteljesedjenek. Jóbtól az Úr szintén sok mindent elvesz, hogy még többet adjon neki. Sok ember találta meg Jézust a szenvedések, nyomorúságok által. Ebben a bibliai történetben azonban még azt is láthatjuk, hogy nemcsak testi vakság, hanem lelki vakság is létezik. A tanítványok sem látták Isten tervét. A vak gyógyulása után annak szülei sem látták meg az Isten Fiát Jézusban. A farizeusok és a zsidók azt mondták Jézusról, hogy „bűnös“, azaz szombatrontó, gonosz ember. Mennyi vakság! Az Úr igen kemény és szigorú választ ad nekik a kérdésre: „Talán csak nem vagyunk mi is vakok?“ — „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök! Ámde azt mondjátok: Mi látunk — azért megmarad a ti bűnötök“ (Jn 9, 39—41). Nincs szörnyűbb, mint amikor valaki nem látja a bűneit, nem látja önmagát és így nem láthatja bűneinek és megváltatlan életének a következményeit. Amint Jézus korában a farizeusok nem látták súlyos bűneiket, sem azt a szörnyű jövőt, ami ebből következett, éppen úgy igen sok ember ma is vakon rohan a pusztulásba. Mi a megoldás? Hudson Taylor, az áldott emlékű miszszionárius mondta: „Istent és magunkat csak a golgotái keresztnél láthatjuk meg igazán.“ Jó annak, akinek Jézus megnyitotta a szemét és elmondhatja: „vak voltam". Sokatmondó Igénkben az is, hogy Jézus a Siloám tavához küldi a vakot, és amikor onnan visszatért, többet nem kellett koldulnia. A szomszédok csodálkozva kérdezik tőle: „Mi módon nyílt meg a szemed?" Ugyanezt kérdezik a farizeusok is, és ő boldogan mondja: „megmosakodtam és látok!“ Nekünk ez ma annyit jelent: ha Krisztus vérében megtisztult az életünk, akkor lelki vakságunk is elmúlt. Lelki látásunkat csak Jézus vére által kaphatjuk meg. Ez a látás formálja azután életünket és csak így láthatjuk meg az örök életre vezető utat. Milyen szomorúan mondja Jézus Fülöpnek: „Annyi idő óta veletek vagyok és mégsem ismertél meg engem?“ „Aki engem látott, látta az Atyát“ (Jn 14, 9—10). Fülöp látta Jézust, de nem vette észre benne a Messiást, az Isten Fiát; később azonban megértve a kereszt és a feltámadás győzelmét, Fülöp is meglátta a győzedelmes Krisztust. A drezdai képtárban van az agg Hieronymusnak a képe. Megkapó, ahogyan a festő a nagy bibliafordítót ábrázolja — mint aki látja az Istent. Mózesről is azt olvashatjuk: „Erős volt, mint aki látja azt, aki láthatatlan“ (Zsid 11, 27). János is erről tesz bizonyságot: „Mi láttuk az Ö dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét — aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal“ (Jn 1, 14). Aki így látta meg Jézus dicsőségét és hatalmát, az másként látja önmagát, családját és embertársait. Mindent Jézuson keresztül lát és szemlél. Hitben látja az embereket, akik ma ugyan még megkötözöttek, de holnap már Jézus — 3
