Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 4. szám

„Beleszületni“, vagy „megtérni és újonnan születni“?

Gyülekezeti konferencia. Körülbelül huszonnyolc ember jött össze egy hétre a Keleti-tenger mellett, férfiak, nők. Délelőtt a Biblia mellett ülünk, délután életrajzokat hallgatunk meg, este pedig énekelünk és az életünkből beszélünk. Egy papne és egy gyülekezeti titkárnő is van a vendégek között. Mindkettő egyre indulatosabb lesz, ahányszor csak elhangzik az „egykor és most“ a keresztyén ember életében, vagy amikor „megtérésről" és „újonnanszületésről“ van szó. Legszívesebben elutaznának. A titkárnő mégis felkeres.

— Keresztyén családból származom, bibliaiskolába is jártam és évek óta az egyház szolgálatában állok. Belenőttem. Nem tudok az „egykor és most“-ról.

— Elhiszem — feleltem. Ha most az Úr Jézussal állna szemben, el tudná mondani: Uram, te tudod, hogy én szeretlek!?

Rövid szünet után különös választ kaptam:

— Néha már azt kívánnám, hogy bár tennék valami rosszat. Szeretném tudni, hogy elveszett ember vagyok és rászorulok Jézus kegyelmére.

Ez a válasz megrendített. Az én életemben is voltak esztendők, mikor szerettem volna valamit elkövetni, hogy végre megértsem, miért kellett Isten Fiának értem a kereszten vérezni'e. íme itt valaki ugyanebben a lelkiállapotban van. Vajon nincsen titokban sok „szolgáló" lélek így? Még együtt imádkoztunk. Mikor felálltunk, Isten indítására azt mondottam.

— Megkapja azt, ami még hiányzik önnek. — Két nap múlva a titkárnő a bibliaóra után sírva szaladt a szobájába, ebédre sem jött elő és kérte, hogy beszélhessen velem. Isten kegyelme utolérte! Nem kellett semmi szörnyűt cselekednie. Rájött, hogy minden szolgálatában csak önmagára gondolt, önmagának élt és Jézust nem szerette igazán! Előtte állt ez a nagy vétke. De megértette az Úr megmentő szeretetét, aki gyalázói és ellenségei bűnét magára vette és felvitte a keresztre. Átengedte magát ennek a szeretetnek.

Később levelet kaptam tőle.

— Ma tudok először olyan levelet írni, amelyben hála van és nem panasz. Szüntelenül hálát adok az én Uramnak azért a nagy ajándékért, amelyet kaptam. Sohasem sejtettem, hogy ilyen, örömöt jelent, szabadulni az óembertől! Most már értem. Most már értem, hogy az ember a szabadulásának napját, óráját nem felejti el és mindig arról beszél. Amit azelőtt rajongásnak tartottam és elhárítottam magamtól, az most drága valóság lett számomra. És az Úr nem vette el tőlem a szolgálatot, hanem alapjaiban újjá tette. Most éget a vágy, hogy ezt azt örömhírt továbbadjam az asszonyoknak.

Újra meg újra átélhettem, hogy vallásos emberek valóságosan megtérnek, újjászületnek és akkor látják, hogy mit jelent a keresztyénség. A bűnös megtérése nagy dolog, a mennyben örülnek neki. De nekem még csodálatosabb a vallásos embernek, a papnak a megtérése, és dicsőítem Istent, aki nemcsak az iszákosokon és paráznákon könyörül, hanem a „kegyeseken“ is.

Werner de Boor

Egy azonban lehetetlen ...

A technika és a tudomány segítségével sok mindent tudunk, de a bűneinkkel nem boldogulunk. Ehhez Jézusra van szükségünk. Bűneinkkel engedte magát megterhelni és helyettünk vállalta az Isten ítéletének haragját a bűneinkért. Ezért minden embernek, aki neki megvallja bűneit, teljes hatalommal mondhatja: Bízzál fiam, megbocsájtattak a te bűneid!

Az emberek mindig megpróbálták, hogy maguk boldoguljanak a bűneikkel. De a bűnök bocsánatát sem vallásos erőlködések, sem „feddhetetlen“ élet által ki nem érdemelhetjük. Bűnbocsánatra van szükségünk. Jézus mindenkinek bünbocsánatot ajándékoz, aki reá bízza magát és bűnének nyomorúságát. Még ma őhozzá kellene jöjj!

— 15 —