Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám
Jézus utolsó szava „Ezután Jézus tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás. így szólt: Szomjúhozom. Volt pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért ecettel telt szivacsot tűztek izsópszárra és odatartották a szájához. Mikor pedig elvette Jézus az ecetet, így szólt: Elvégeztetett! Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét." Jn 19,28—30 Éjszakai sötétség fátyolozta el a fényes nappalt, mikor véget ért a Golgotán a szörnyű szenvedés. Ekkor kiáltotta a Megfeszített életének utolsó leheletével: „Elvégeztetett!“ Tapogatózva kérdezzük: „Mi végeztetett el? “ Isten terve, Isten története végeztetett el. „Ezután Jézus tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, így szólt: Szomjúhozom.“ Milyen sokszor találjuk a keresztre feszítés történetében ezt a megjegyzést: „... hogy beteljesedjék az írás.“ Pilátus az írást teljesíti be, amikor leírja: „A zsidók Királya.“ A katonák az írást teljesítik be, amikor ruháira sorsot vetnek. Egészen a Biblia értelmében cselekednek azzal, hogy csontjait nem törték el, hanem lándzsát döfnek oldalába. Amikor János evangélista Jézus keresztre feszítését részletesen leírja, olyan ez, mintha a felnyitott Ószövetséggel állna ott a kereszt előtt és pillantása újra meg újra átsiklana a szent könyv lapjairól a kereszten történtekre. De éppen ez a megfoghatatlan. Egy kitaszított, elítélt, összetört ember függ ott. Feje fölött gúnyfelirat, amit senki sem téphet le. Ruhái fölött lármázva vetnek kockát hóhérai és mindezt még néznie is kell. Utána egy lándzsával elcsúfítják tetemét és ez — az írás betöltése. A barbárságnak a mélységei fölött győzelmesen cseng a szó: „Elvégeztetett! “ Először is azt tanuljuk meg, hogy a golgotái katasztrófa szándékos katasztrófa. Mindezt Isten végezte el; most érte el az Ő szent célját. Az erőtlenségben hatalom, a vereségben győzelem van itt. Minden, ami előzőleg történt — Ábrahámtól kezdve Keresztelő Jánosig —, felvonulási terület volt. A csatát itt vívták meg. Amikor Jézus lehajtotta fejét és meghalt, Isten műve, Isten története végeztetett el. Az emberiség története elvégeztetett. Ereznünk kell, hogy az emberiség története befejeződik. A Biblia kijelentése szerint azáltal fejeződik be, hogy mi emberek, egyenként és egyetemlegesen is, állandóan túllépjük a határt. Kutatunk, építünk, korlátot nem ismerve alkotunk — a fejünkkel és nem a lelkiismeretünkkel. Legszívesebben megvédenénk magunkat saját találmányainktól és terveinktől. Félünk az embertől, aki bennünk és másokban lakik. Nem találjuk többé saját igazi lényünket. Az emberek hosszú sorában van valaki akiben ismét láthatóvá lett az ember képe, igazi lénye. „íme, az ember!“ Ott áll szidalmazottan, kicsúfoltan, aljas módon összevertem nyomorult, kicsiny ember, csak embermaradvány és mégis szóról-szóra és lépésről-lépésre az ember! Igen, van hely, ahová menekülhetünk, hogy ne kelljen kétségbeesnünk önmagunk és mások fölött. Van valaki, akiben szabad újra megtalálnunk és szemlélnünk tulajdon emberi képünket: „Ó, fő vérző sebekkel, meggyötrött, megrakott!" Őbenne végeztetett el az emberiség története. De nemcsak erről van szó. Az utat is megmutatja nekünk. Ez a felülről lefelé vezető út nem a mi gőgös, korlátokat nem ismerő, alulról felfelé törő utunk. Az igazi ember képe a leköpdösött, kifosztott és kitaszított ember képe. Az az igazi ember, akinek nincs többé nagysága és becsülete, aki csak áldozat, lemondás, odaszánás. Az emberi lét lent teljesedik ki: a legkisebben, a szolgálásban, a lemondásban. Nem fönt! Lent — ahol nagyobb mélység már nem létezett, Jézusban hangozhatott el emberi ajakról ez a szó: „Elvégeztetett!“ Csakis ott! Az én életem története elvégeztetett. Én magam az életemet nem „végezhetem el“. Ennek vége. Ezt a nagy 15
