Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám
Pilátus udvarán Már fejsze csattog hajnal óta, tompán zuhog a kalapács. Ma valakit még megsiratnak. Krisztus vagy Barabás? Sorsdöntő óra súlyosul rám. Zsúfolt Pilátus-udvaron mind a ketten előttem állnak. Melyiket akarom? Barabás — úgy áll, mint az élet. Daccal hátrafeszül a nyak. Merészen villanó szemében tüzek parázslanak. Mozdul acélizmú karja. Feszíti, törne már elő gátat szakító áradattal a lázadó erő. Pogány hatalom, pogány szépség és pogány élniakarás . . . igen a testnek és a földnek. — Krisztus vagy Barabás? Farizeusok bujtogatnak: „Te Barabással vagy rokon. Tenlázadásod lásd meg ott a dacos vonásokon. Te megtagadnád ezt a földet, te megtagadnád magadat. — Krisztust feszíttesd a keresztre, Barabást ne tagadd. Ők nem élhetnek mind a ketten. S melyik idegenebb neked? Annak a szemnek tiszta fényét el sem viselheted! Bélpoklos, rút tisztátalannak érzed magad, ha rádtekint. Feszítsd meg Öt, feszítsd keresztre, hogy úr lehess megint." A fejsze is utolsót csattant, nem zuhog már a kalapács. Kész a kereszt és vár és kérdez: Krisztus vagy Barabás? Pogány erő és pogány szépség .. . Pogány — lázongó magamat: „Barabást feszítsd meg Pilátus! Krisztus legyen szabad." * * X Azóta is nap mint nap jő a sorsdöntő, súlyos perc felém s új választásra hív: Ki éljen? Ki éljen: Ö vagy én? Én — földi, poklos és fekélyes. Ő olyan égi, tiszta, más. És mégis Ő, a Krisztus éljen, sohase Barabás. Elébe hullok s tisztasága ítél, megfeszít, eltemet. Aztán keze — újjáteremtőn érinti lelkemet. T. E. GONDOLATOK A megtérésnél legyen jelszavunk: a kereszthez, a kereszt alá, a keresztre! Minden felismert bűn ne a kétségbeeséshez, hanem Jézus szívéhez vigyen közelebb. Vannak olyan cserépedények, amelyeken repedés van és még sincs egészen eltörve — ember, akit Isten Lelke megragadott, de nem tört össze. Megmaradt a régi forma, még lehet használni a világban, különösen ha a repedést beragasztják. Más az egészen összetört cserépedény; ezt csak Isten használhatja, hogy újat formáljon belőle az ő gondolatai szerint (Jer 18, 4). Lélegezzük be Jézus életét, leheljük ki a magunk életét. Gyakran reméljük azt, amit hinnünk kellene. 8
