Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám
Először elmentek a madarak. Fészkek maradtak üresen mögöttük, s a levegőég megszűnt csicseregni. Ugye, csak tavaszig? Azután elmentek a levelek. És színtelen és sötét lett az erdő, és kósza szélben kezdett dideregni. — Ugye, csak tavaszig? Azután a virágok mentek el. Most koszorúba kötjük az utolsót, elborítani sírhantot, koporsót. Ugye, csak tavaszig? Akkor majd újra csicsereg az égbolt, és kizöldül az erdő és meleg lesz, és virág nyílik. Fázunk, búcsúzunk, de ugye, csak tavaszig? Most még valaki elmegy, aki drága. Megy a madarak és virágok útján, megy fényesebb és melegebb hazába. Kísérünk valakit. A szeretettől meleg, tiszta hangot nem halljuk többé, nem látjuk a fénylő, szép, szent mosolyt. Megyünk és búcsúzunk, de ugye, csak tavaszig? Meddig, Uram? És borún és ködön és könnyön, gyászon áthatol a válasz vigasztaló és csendes ragyogással: Igen, csak tavaszig! T. E. Evangéliumi folyóirat 4. évfolyam 1. szám Ugye, csak tavaszig?
