Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... Kedves Hallgatóim! A 103. zsoltár második versében ezt olvassuk: Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről!" A filippibeliekhez írt levél 3. fejezetének 14. versében pedig ez áll: „Egyet cselekszem: azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekifeszülve, célegyenest futok." Alig van ember, akit az évforduló közelsége ne ejtene gondolkodóba. Az esztendők jönnek és múlnak, és ez arra emlékeztet, hogy az életünk tartama véges. A Szentírás azt mondja, hogy itt e földön nincsen maradandó városunk és az énekíró megállapítja: Rohan könyörtelenül az idő és a múló rövid évek eltűnnek az éjben! Egy gyakran használt hasonlat vándorútnak nevezi az életet. Nagyon közelálló hasonlat, éljünk mi is vele! Aki sokat utazik, tudja, hogy milyen fontos az útipoggyász, vagyis hogy mit viszünk magunkkal az útra és mit nem. A felesleges holmi akadályoz útközben, de valamit otthon felejteni, kellemetlenséget jelenthet. Most, hogy életünk egy újabb útszakasza, az év elején állunk, felmerül a kérdés: Mit vigyünk magunkkal az új évbe és mit hagyjunk hátra? Az Ige erre nézve két fontos tanáccsal lát el. Vegyük őket fontolóra. Az első tanács így szól: Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről! Vigyük magunkkal ezt az új évbe, vagyis tartsuk emlékezetünkben mind ■azt a sok jót, amit Isten velünk tett és azt is, hogy mi mindentől óvott meg az elmúlt évben. Ne feledkezzünk meg kegyelméről, mely ismét egy esztendőn át életben hagyott. Az elmúlt évben sok millió ember távozott el az élők sorából, sokan erőszakos halál által és borzalmas kínok között lehelték ki lelkűket. Mi megmaradtunk; a mi életünket megkímélte a halál. Ne feledkezzünk meg a mindennapi kenyér áldásáról. A statisztika megállapította, hogy az emberiség három ötödé nem jut annyi ételhez, hogy rendesen jóllakhasson. Nekünk megvolt a betevő falatunk mindennap. Isten gondoskodott róla. Ne feledkezzünk meg a testi egészség áldásáról. Sok millió ember a kórházban töltötte el az elmúlt évnek egy részét. Milliószámra operáltak és amputáltak embereket. Sok ember a szeme világát vesztette. Isten gondviselő kegyelme mindettől megóvott bennünket. Ne feledkezzünk meg az elmúlt évben tapasztalt lelki áldásról sem. Nem csak kenyérrel él az ember, mondja az írás. Isten bőven adta nekünk az élet kenyerét is. A Szentírásban, az Ige hirdetése által, a templomban és az éter hullámain át a lelki asztalunk is bőven meg volt terítve. Lelki oktatásban és nevelésben, vigasztalásban és intésben az elmúlt esztendő során nem volt soha hiány. Ne feledkezzünk meg Isten bűnbocsátó kegyelmének megtapasztalásáról sem. Főleg erről ne feledkezzünk meg, mert ezt elfelejteni hitvány hálátlanság lenne. Az elmúlt esztendő mennyi mulasztása és vétke terhelné lelkünket, ha az irgalmas Isten nem bocsátana meg minden bűnt. így azonban a Megváltó Jézus érdeme által ettől a tehertől mentesen léphetjük át az évforduló küszöbét. Ne felejtsük el tehát utunkra magunkkal vinni az elnyert kegyelem, a tapasztalt gondviselés és az élvezett áldások drága emlékét. Véssük mélyen a szívünkbe és őrizzük meg, mint becses, nélkülözhetetlen úti kelléket. Testvéreim! Vegyük most fontolóra a Szentírás másik tanácsát, mely Pál apostoltól származik. „Amik hátam mögött vannak, elfeledve . . ." Ez a két tanács — felejteni és nem felejteni — bár ellentétnek hangzik, mégsem az, mert kiegészíti egymást. Gondoljunk az útipoggyász példájára. A hasznos úti kellék megkönnyíti, a felesleges holmi megnehezíti az utat. Ez lelki téren is áll, ott is tehertétel a felesleges holmi. Miért olyan nehéz némely menny felé utazónak a terhe? Miért roskadozik annyira útközben? Azért, mert poggyászában sok a felesleges, sőt haszontalan holmi. Képletes szó nélkül: Miért olyan gyarló némely hivő ember lelki élete? Azért, mert nem tud felejteni. Miért talál annyi okot a panaszra és miért botlik meg minden szalmaszálban? Azért, mert nem képes bizonyos élményektől megszabadulni. Amik mögöttem vannak, elfelejtem — írta Pál apostol. Mi volt mögötte, amikor ezeket a szavakat a római fogsága idején papírra vetette? Missziós útjai során üldözték és néha halálra kergették. Háromszor bebörtönözték, ötször megkorbácsolták, egyszer megkövezték. Ezek voltak mögötte. E)e ebből nem font magának mártírkoszorút, hanem elfelejtette. És mit tapasztalt a gyülekezetekben, akikért annyit fáradozott és szenvedett, imádkozott és gyötrődött? Jeruzsálemben gyanakodva fogadták, Korinthusban lekicsinyelték, Galáciában megrágalmazták. És mit mond az apostol minderre? — Elfelejtem! 4
